Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára pályázó Ali Bin al-Husszein véget akar vetni a "megfélemlítés kultúrájának" a FIFA-ban.

A jordán herceg kedden kezdte meg kampányát a május végi tisztújításra, és nyilvánosan kritizálta Joseph Blatter jelenlegi elnököt.

"A múltban, ha valaki kiállt a saját elvei mellett, biztosan megbüntették érte. Abban bízom, hogy ezúttal sportszerűen zajlanak majd az események" - mondta a sportvezető, aki jelenleg a FIFA egyik alelnöke, és a jordán, illetve nyugat-ázsiai sportági szövetség elnöke.

Ali bin al-Husszein Forrás: Africasports.com


Al-Husszein tagja a nemzetközi szövetség legfontosabb testületének, a végrehajtó bizottságnak is, ám most jelezte, hogy újabb négy évet nem tud és nem akar eltölteni a FIFA-ban ilyen körülmények között. A 39 éves elnökjelölt azt is közölte kedden, hogy a hivatalos kihívói státuszhoz szükséges öt jelölést a jordán mellett az angol, az amerikai, a máltai, a grúz és a fehérorosz szövetségtől kapta meg.

Az elnöki tisztségért Ali Bin al-Husszein és a FIFA-t 17 éve vezető, ötödik ciklusára készülő Joseph Blatter mellett Luis Figo, a portugálok aranylabdás futballistája és Michael van Praag, a holland szövetség elnöke száll harcba.


Az elnökválasztásra május 29-én Zürichben kerül sor.