A kapusok holdkóros figuráknak vannak elkönyvelve, és nem véletlenül: némelyek a többieknél is értelmetlenebb babonákkal játszanak alá a sztereotípiáknak.
A Liverpool kapusa, Pepe Reina kizárólag az Anfield Road 39-es számú helyén volt hajlandó parkolni, a meccs előtt pedig mindig ugyanazon a benzinkúton tankolta tele az autóját – ha kellett, ha nem - írjha az Uefa.com. Az egykori angol válogatott David James a meccsek előtt a mosdóban hergelte magát, majd megvárta, míg mindenki távozik a mellékhelységből, és leköpte a falat. Király Gábor mindig ugyanabban a szürke mackóalsóban véd, de ez semmi ahhoz képest, hogy a Szpartak Moszkva kapusa, Artyom Rebrov a meccs előtt simogatja, puszilgatja a kapufákat, és hosszasan beszél hozzájuk.
A mezőnyjátékosok közül a csatárok járnak az élen a babonában. Gary Lineker sosem lőtt kapura bemelegítéskor, nehogy akár csak egyet is elherdáljon a lábában lévő gólok közül – sőt, ha a az első félidőben nem sikerült gólt szereznie, akkor szünetben mezt cserélt. Filippo Inzaghi minden meccs előtt kekszet majszolt, de az utolsó kettőt benne hagyta a dobozban, "hogy ne lője el minden puskaporát".
Johan Cruyff a bemelegítés egy pontján megbokszolta Gert Bals kapus gyomrát, majd a kezdő sípszó előtt akkurátusan az ellenfél térfelére köpte a rágóját. Mario Mandzukic csak befáslizott csuklóval hajlandó pályára lépni, mintha bokszoló lenne. "A nagy harcosok felkészülése inspirált, én sem szállok ringbe enélkül" - mondta a támadó, akinek mindig a csapat gyúrója segít a fáslizásban.
Az egykori portugál gólzsák, Eusébio egy szerencsepénzzel a cipőjében játszott, később pedig a portugál válogatott meccseit csak egy fehér kabalatörölköző társaságában volt hajlandó megtekinteni.
Ha Szerhij Rebrov (Andrij Sevcsenko éktársa a legendás Dinamo Kijevnél) csapata győzött, a következő összecsapás előtt mindig megismételte a győztes nap rutinját: ugyanazt ette, ugyanakkor kelt fel, és ugyanazokkal az emberekkel beszélt.
Tomas Rosicky sosem énekli meccsek előtt az ország himnuszát, mert úgy vette észre, hogy amikor ifistaként torkaszakadtából üvöltött, akkor következetesen kikapott a csapata. Azóta inkább hallgat. Hasonlóan gondolkodik Mario Gomez is. Ő korábban szintén bömbölte a német himnuszt, aztán egy utánpótlásmeccsen fontos gólt lőtt, miután torokfájása miatt kihagyta az éneklést, és ehhez azóta is ragaszkodik.
John Terry nem a himnusszal, hanem egy Usher albummal ápol különleges viszonyt. Ugyanazt a lemezt hallgatja minden meccs előtt, ugyanoda parkol, ugyanoda ül a csapatbuszon, és hosszú éveken keresztül ugyanazt a sípcsontvédőt is használta, mielőtt elvesztette volna egy Barcelona elleni idegenbeli meccs alkalmával.
1993-ban Basile Boli szerezte az első BL-finálé mindent eldöntő gólját a Milan ellen, és ennek annyira megörült, hogy profi karrierje utolsó mérkőzéséig mindig ugyanabban az alsónadrágban játszott. Alvaro Negredo, a Sevilla támadója is mindig megtartja a mezét, amelyben gólt szerez, és lehetőség szerint abban lép pályára a következő meccsén is.
A Barca középpályása, Ivak Rakitic először a bal lábára húz sportszárat és stoplist, ellenben kötelezően a jobb lábával lép először a pályára. Miroslav Klose meg épp fordítva.
A spanyol szövetségi kapitány, Luis Aragonés nem bírta elviselni maga körül a sárga színt, akár a legnagyobb sztárokat - például Raúlt - is simán elküldte átöltözni az edzőtáborban vagy az összetartásokon.
Raymond Domenech, a francia válogatott kapitánya az asztrológia nagy híve, szerinte "mindig észnél kell lenni, ha egy oroszlán játszik a csapat védelmében, mert egyénieskedés terén hajlamos elragadtattni magát, ami a csapat vesztét okozhatja". Talán ennél is hajmeresztőbb, hogy a francia válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon minden meccs előtt meghallgatta az öltözőben Gloria Gaynortól az I Will Survive című számot.
Három román szövetségi kapitány, Mircea Lucescu, Anghel Iordanescu és Victor Piturca is megtiltotta, hogy a csapatbusz hátramenetbe kapcsoljon, ha a játékosok már felszálltak rá, mondván, az rossz ómen.
Az 1986-ban BEK-et nyert Steaua Bucuresti edzője, Jenei Imre kimondottan kedvelte a 13-as számot, mert lánya ezen a napon született. A feleségének ugyanakkor babonából sosem engedte, hogy a stadionban nézze a meccseket. Emellett biztosra vette, hogy ha látott egy utcán heverő követ, és abba belerúgva eltalálta a célpontját, akkor megnyeri a következő összecsapását.
Minden idők legnagyobb szovjet edzője, Valerij Lobanovszkij a babonákban is élen járt. Csapatában senki sem viselhette a 13-as számú mezt, és nők nem léphettek a csapatot szállító járműre – ez alól csak a légiutas-kísérők kaphattak felmentést. Lobanovszkij kínosan ügyelt arra is, hogy utolsóként szálljon le a csapatbuszról, sosem lépett rá a járda repedéseire, és szent meggyőződése volt, hogy csapata csak akkor lehet sikeres, ha legalább egy vörös hajú játékos helyet kap a keretben.
