Vágólapra másolva!
Érdekes statisztika került elő a Manchester City-Barcelona BL-nyolcaddöntő első felvonása után: a katalánok javára jóval több kiállítást és büntetőt ítélnek a bírók, mint ellenük.

A Manchester City egymás után a második BL-sorozatban került össze a Barcelonával, és nagyon úgy tűnik, ahogy tavaly, úgy idén sem tud továbbjutni Lionel Messiék ellen.

A tavalyi nyolcaddöntőben a Barca Manchesterben 2-0-ra, hazai pályán pedig 2-1-re győzött, és az idegenbeli siker most is összejött, ráadásul 2-1 helyett 3-1 lehetett volna a vége, ha Messi nem ront büntetőt a meccs legvégén.

Ami közös a három találkozóban, hogy a City mindannyiszor emberhátrányban fejezte be a meccset, a mostani párharc első felvonáson Gael Clichyt szórta ki a német Felix Brych játékvezető.

Forrás: AFP

Az internetes fórumokon azóta is megy a vita, hogy jogos volt-e a balhátvéd kiállítása, ami viszont tény, hogy a Bajnokok Ligája indulása óta a Barcelona ellen állították ki a legtöbb játékost, szám szerint huszonkilencet.

Ezen a listán az Arsenal és a Bayern áll holtversenyben a második helyen 18-18 emberelőnnyel, de elöl van a PSV (16), a Manchester United (14), a Real Madrid, a Porto és a Galatasaray is (13). A Barca egyébként tényleg nem panaszkodhat a bírókra, amíg az ellenfeleknél 29 kiállítás volt a meccseken, náluk csak 7, és hússzal több büntetőt kaptak, mint amennyit ellenük ítéltek (36-16).