Társoldalunk:

Örökös másodedzővel újítanák meg a magyar focit

2015.03.04. 19:45

Az MLSZ által utánpótlás-igazgatónak kinevezett Bernd Storckot évekig csak Jürgen Röber segítőjeként ismerték a német labdarúgásban, a Hertha neki köszönheti, többek között, Dárdai Pált. Kazah kapitányként nem váltotta meg a világot, legutóbb viszont ismét azt csinálhatta, amit a legjobban szeret: a görög Olimpiakosznál az utánpótlásban dolgozott. Szerinte a német modell a helyes út.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden három évre Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás-igazgatónak. A német edző feladata a magyar utánpótlás egészének fejlesztése, az akadémiai rendszer működésének szakmai felügyelete és koordinálása, valamint az A válogatott szakmai támogatása.

A szövetség a megbízást azzal indokolta, hogy Storck felkészült, széles látókörű, nemzetközileg elismert szakember, aki pályafutása során értékes tapasztalatokat szerzett.

Dárdai érdeme is lehet

Ehhez még hozzátehetjük, hogy Storckra minden bizonnyal Dárdai Pál révén találtak rá, hiszen a német szakember figyelt fel 1997-ben az akkor még U21-es válogatott magyar középpályásra, és az ő javaslatára szerződtette a Hertha 500 ezer német márkáért.

Bernd StorckForrás: AFP/John MacDougall

"Nagy megtiszteltetés számomra, amikor kimondom, hogy én fedeztem fel Dárdai Pál. Az ilyen döntéseket rendszerint csapatként tettük meg, de az ő esetében egyedül léptem, és megkérdeztem, nem lenne-e kedve próbajátékra jönni. Jürgen Röber egyszer azt mondta nekem: ő a jövő" – emlékezett vissza Storck 2010-ben, Dárdai 281. Bundesliga-mérkőzése előtt.

Nyolc év, két csapat

A szakember 1963. január 25-én született, futballpályafutását az SV Boele-Kabel csapatánál kezdte, onnan szerződött a VfL Bochumhoz. Az 1981-82-es szezonban mutatkozott be az élvonalban három mérkőzés erejéig, a következő idényben már 21 bajnoki és öt kupatalálkozón lépett pályára.

1983-ban a Borussia Dortmund szerződtette, ott hat szezon alatt 147 bajnokin hétszer volt eredményes, és 1989-ben Német Kupát nyert.

Röber vitte mindenhová

26 évesen visszavonult, és edzősködni kezdett. Első komolyabb munkáját 1994-ben Jürgen Röbertől kapta Stuttgartban, majd együtt mentek 1996-ban a Herthához, a Wolfsburghoz (2003-2004), a szerb Partizanhoz (2005-2006) és a Borussia Dortmundhoz (2006-2007) is.

Egy kolléga, akivel sokat lehet vitatkozniForrás: AFP/John MacDougall

Röber csak jókat mondott róla egy 19 évvel ezelőtti nyilatkozatában: "Storckot nagyon jól ismertem játékosként, a kölni főiskolán is együtt tanultunk és szereztünk képesítést. Így aztán egyértelmű volt, hogy viszem magammal Stuttgartba, majd a Herthához, ő lett a jobbkezem. Olyan ember, akinek megvan a saját véleménye, így aztán nem is igazán másodedző, inkább egy kolléga, akivel sokat lehet vitatkozni, emberileg pont passzolunk egymáshoz."

"Sohasem voltam jókor, jó helyen ahhoz, hogy rám találjon egy megüresedett poszt" - nyilatkozta Storck néhány éve félig viccesen az állandó másodhegedűsségéről.

Kazahsztánban a fegyelem hiányzott

2008-ban aztán Kazahsztánban igazolt, ahol az U21-es válogatott mellett az FC Almati irányítását is elvállalta. Néhány hónappal később már a nagyválogatottat irányította, ahonnan 2010. október 16-án a gyenge Eb-selejtezős rajt miatt menesztették. A csapat négy meccsen négy vereséget szenvedett Törökország, Ausztria, Belgium és Németország ellen, és egyetlen gólt sem szerzett.

"Nagyon jó érzéssel gondolok vissza az izgalmas kazahsztáni időszakra. Először az ifjúsági válogatottat, majd a nagycsapatot irányítottam, és erős ellenfelekkel játszottunk. Nem volt könnyű, hiszen a világranglistán mindössze a 135. helyen álltunk. Próbáltam minél több fiatal játékost beépíteni az U21-es csapatból, mert volt egy csomó tehetséges labdarúgónk. A helyi szövetség is az utánpótlás megerősítésén dolgozott, létrehozott egy labdarúgó-akadémiát, és nagyon sokat átvett az általam is ismert német modellből. Azt hiszem, ez a helyes út" – nyilatkozta két éve a Sports.kz portálnak.

Rövid ideig kazah kapitány is voltForrás: AFP/Adrian Dennis

Akkor azt mondta, a kazah labdarúgásból leginkább a fegyelem hiányzik. "Egyik játékosom azért nem repült el a csapattal Andorrába, mert azt mondta, a fülfájása miatt az édesanyja megtiltotta neki, hogy repülőre szálljon. Egy másik alkalommal azért nem válogatottam be egy játékost, mert jelezte, nem érdekli a mérkőzés, inkább a családjával Dubajban nyaral. Néha ez tényleg őrjítő volt" – idézte a Welt.

Szeret a fiatalokkal dolgozni

Legutóbb 2012 és 2014 között a görög Olimpiakosz U21-es csapatáért felelt. "Pályafutásom során dolgoztam különböző csapatoknál, felnőtteknél és fiataloknál egyaránt. A pireuszi munka ismerősebb volt nekem, a fő feladatként a tehetséges fiatalokat kellett felemelnem az első csapat szintjére. Ez érdekes folyamat, nagyon szeretem ezt a munkát."

Legutóbb az Olimpiakosznál dolgozottForrás: Olympiacos.org/

Görögországból tavaly júniusban távozott, miután közös megegyezéssel szerződést bontott az Olimpiakosszal. "A szakember nagy dolgokat ért el akadémián, lefektette a még nagyobb sikert garantáló alapokat" – írta akkori közleményében a görög klub.