Vágólapra másolva!
A rasszizmus elleni harcban mutatott aktivitásáért kitüntették Samuel Eto'o kameruni labdarúgót. A jelenleg az olasz Sampdoriát erősítő 34 éves csatár tevékenységét a Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsa ismerte el a londoni Kensington Palotában.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Eto'o karrierje során többször volt célpontja rasszista szurkolói megnyilvánulásoknak, melyeket rendszerint nem hagyott szó nélkül.

A Barcelona játékosaként Zaragozában levonult a pályáról a hazai drukkerek majomhuhogása miatt, majd csapattársai biztatására tért csak vissza, utóbb pedig szóban is nemtetszését fejezte ki. Hasonló eset történt vele később az Internazionale futballistájaként Cagliariban is.

A szurkolókat is érte már támadás

A gólerős támadó az ünnepélyes díjátadón felelevenítette, hogy három hete Párizsban a Chelsea drukkereinek egy csoportja nem engedett felszállni a metróra egy színes bőrű férfit. "Sokkoltak a látottak, de fontos, hogy több millió Chelsea-drukker van a világon és ez az öt-tíz szurkoló nem őket képviseli. Azért vagyunk ma itt, hogy az ilyen esetek ellen harcoljunk" - jelentette ki.