Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti ultimátumot kapott a Real Madrid vezetőségétől, eszerint csapatának nem szabad elveszíteni március 22-én a Barcelona elleni szuperrangadón, ellenkező esetben elveszheti állását.

Egyértelműen gödörbe került a Real Madrid, amely legutóbbi három tétmérkőzését nem tudta megnyerni. A Schalke elleni BL-nyolcaddöntőn elszenvedett hazai vereség még belefért, mert így is továbbjutott Ancelotti csapata, de ettől még kínos volt, főleg, hogy előtte a Villarreal és a Bilbao elleni összesen egy pontot kapartak össze Ronaldóék.

Márpedig a két botlás azt hozta magával, hogy a Barcelona kitette az indexet, és már egy ponttal vezet a Real előtt. A Barca-Real meccs a bajnokságot is eldöntheti március 22-én, addig Neymarék az Eibarhoz mennek, Ronaldóék pedig a Levantét fogadják.

Minden rá van írva az arcára Forrás: AFP

A Marca című lap azt írja, Ancelotti állása veszélybe került, és ha a Real vereséget szenved a Nou Campban, akkor mennie kell. Pedig a Realnak korábban a szezonban volt egy 22 meccses veretlenségi sorozata, de elég volt két rossz bajnoki, és máris a Barca került előnyösebb helyzetbe.