Vágólapra másolva!
Gyorsan meglett az Arsenal kiesésének bűnbakja: míg az első meccs után a helyzetek egész sorát elhibázó Olivier Giroud-ra csapott le a szurkolók haragja, addig a visszavágó után Mesut Özil kapja az ívet keményen.

Az Arsenal állva halt meg Monacóban, de 2-0-s győzelme ellenére kiesett a Bajnokok Ligájából, miután az első mérkőzésen 3-1-re kikapott a francia csapattól Londonban.

A szurkolók már a meccs alatt nekiestek Mesut Özilnek, akinek ugyan az utóbbi hetekben voltak jobb meccsei, de nincs nagy formában, különösen a vételárát tekintve. Az Arsenal-rajongók a meccs alatt Twitteren osztották meg gondolataikat a német sztár játékáról, volt, aki egyszerűen „szarnak” nevezte, de gyakran fordultak elő olyan jelzők, mint a „túlértékelt”, a „felesleges” vagy a „láthatatlan.”

Nem neki való a PL? Forrás: AFP

Bár Özilt igazi Big Game Playernek, azaz a nagy meccseken mindig jól teljesítő játékosnak tartják, egy szurkoló ehhez csak annyit tett hozzá, hogy „egy nagy lószart”, és általában mindenki Paul Scholes-szal értett egyet, aki stúdiószakértőként közölte, egyrészt szerinte Özil nem akkora játékos, mint sokan gondolják, másrészt elővette azért is, mert a szünetben mezt cserélt, ami Angliában tiszteletlenségnek számít.