Társoldalunk:

Inzultálták Bale-éket a dühös Real-drukkerek

2015.03.23. 13:09

Úgy tűnik, a Barcelona elleni vereség után elfogyott a Real Madrid-szurkolók türelme. Erről Gareth Bale és Jesé is tudna mesélni.

A Real Madrid az elmúlt öt bajnokijából csak kettőt nyert meg, miközben a Barcelona négyet, köztük a vasárnapi el Clásicót, így Lionel Messiék jelenleg négy pont előnnyel vezetnek a fővárosiak előtt.

A Barca elleni vereségről visszatérve a Real játékosai a klub edzőközpontjához mentek, hogy elhozzák az autóikat, ahol néhány dühös drukker várta őket. Voltak, akik megelégedtek a szidalmazással, mások azonban máshogy töltötték ki a dühüket, és rácsaptak Gareth Bale, valamint Jesé autójára.

Jesé meg is állt az egyik drukker mellett, aki idegesen mutogatva mondta a magáét, és aki utána Sergio Ramosszal is vitatkozott egy sort. "Mi a probléma? Azt gondolod, hogy ez a helyes hozzáállás?" - érdeklődött a világ- és kétszeres Európa-bajnok védő, majd egy kacsintással zárta a párbeszédet, és elhajtott.

Bale-t egyébként a köztudottan Real-közeli napilap, az AS is kikezdte, amely mindenkinek adott osztályzatot, egyedül a walesinek nem, aki valóban gyengén muzsikált, volt ugyan egy lesgólja, de az első félidőben elrontott egy nagy ziccert, az utolsó félórában pedig csak két jó passza volt.

A realosok közül Benzema kapta a legjobb osztályzatott az 1-től 3-ig terjedő skálán, a barcások közül Bravo, Piqué és a győztes gólt szerző Suárez is hármast kapott. A két nagy sztár közül Messi egyest, a Real gólját jegyző C. Ronaldo kettest kapott a laptól.