Vágólapra másolva!
Nagy bajba került Maksims Uvarenko, a bolgár CSZKA Szófia futballcsapatának lett kapusa, aki januárban a Ventspilstől szerződött új klubjába, de fizetést eddig még nem kapott. A CSZKA január 13-án igazolta le, de az albérletét sem tudja kifizetni, így a szüleitől kért segítséget.

"A pénz hiánya a legnagyobb probléma, az itt töltött szűk három hónap alatt még egy vasat sem kaptam a klubtól. A feleségem gyermeket vár, ilyen helyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy pénz nélkül maradjunk. Kénytelen voltam a szüleimtől kölcsönkérni” - nyilatkozta Uvarenko, aki hozzátette, ezt leszámítva szeret Bulgáriában játszani, hiszen teljesen lenyűgözte a szurkolók szenvedélyessége.

A klub 2006 óta bajlódik pénzügyi problémákkal, az ország egyik leggazdagabb embere, az akkori klubelnök, Vaszil Bozskov akkor döntött úgy, hogy eladja a klubot. A csapat a 2013-14-es szezonban már az Európa Liga selejtezőjében sem tudott indulni, mostanra pedig olyan helyzetbe került, hogy kérdésessé vált, egyáltalán kap-e indulási jogot a következő idényre.

Maksims Uvarenko Forrás: CSZKA Szófia

A csapat jelenleg hárompontos hátránnyal a második helyen áll a Ludogorec mögött, és a szombaton éppen a razgradiak otthonában játszik csúcsrangadót.