Vágólapra másolva!
A Real Madridot irányító Carlo Ancelotti és a Juventus kispadján ülő Massimiliano Allegri is elégedetten nyilatkozott, miután a torinóiak hazai pályán 2-1-re nyertek a címvédő spanyolok ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő első, keddi mérkőzésén.

"Kikaptunk, de nem nagyon. Helyenként remekül játszottunk, voltak helyzeteink, remélhetőleg a visszavágón is hasonló formát mutatunk" - jelentette ki Ancelotti, aki 1999 és 2001 között a Juve vezetőedzője volt. "A szokásosnál több hibát követtünk el, ez elsősorban az ellenfél agresszív játékának tudható be. Ancelotti hozzátette, a jövő szerdai visszavágón türelmesnek kell lenniük, és bízni fognak a madridi közönség támogatásában.

A Realból egyedül Cristiano Ronaldo lehetett valamennyire boldog, aki 76. BL-gólját szerezte, így eggyel megelőzte az örökrangsor élén Lionel Messit. A Barca argentinja azonban szerda este a másik elődöntőben, a Bayern ellen gyarapíthatja góljai számát.

Allegri, a győztes hadvezér főként a 2-1-es siker jelentőségét hangsúlyozta: "Elégedett vagyok a srácok mai teljesítményével. Megmutatták, hogy erősek, és szerintem még ennél is jobban tudnak játszani. Madridban szükség lesz rá."

A Juventus kapusa, Gianluigi Buffon ezúttal sem nézett oda, amikor Carlos Tevez nekifutott a büntetőnek: "A 2006-os világbajnoki döntő óta ezt csinálom. Háttal állok, és kiszemelek egy szurkolót magamnak, ha ő felugrik, akkor tudom, hogy benn van a labda..."

Az újdonsült olasz bajnok 19 éve nyert utoljára BL-t, legutóbbi döntőjét pedig 2003-ban vívta, amikor büntetőkkel bukott el a Milan ellen.