Társoldalunk:

A Barca és a Real hisztije állhat a bajnoki szünet mögött

2015.05.08. 12:42

A tévéközvetítési jogok elosztása körüli vita miatt akarja felfüggeszteni a spanyol szövetség a focibajnokságot, sőt a kupadöntőt is. A RFEF kész tárgyalni a kormánnyal, közben a liga meg azt keresgéli, kit perelhetne be a tiltásért. A háttérben alighanem a nagy klubok lobbija áll.

Szerda este írtuk meg, hogy a spanyol futballszövetség (RFEF) "több, a spanyol futballt érintő vitás kérdés miatt" felfüggeszti a sportág összes spanyolországi sorozatát, köztük a La Ligát és a Spanyol Kupát. A kifogásolt témakörök között az egyetlen, amelynek valóban súlya van a meghirdetett bojkottban a tévéközvetítési díjak elosztásának új rendszere.

Az idei szezonra érvényes szabályok szerint minden klub saját maga tárgyalhat a meccsei közvetítésének díjáról, így nem csoda, hogy a Barcelona és a Real Madrid durván a tripláját zsebeli be a tévés díjakból, mint a többi csapat. Az egyenlőtlen elosztás hosszú ideje téma Spanyolországban, és az évek óta tartó vita eredményeként április 30-án új törvényt fogadott el a parlament, melynek értelmében az összes tévéközvetítési díj 50 százalékát egyenlő arányban osztják el a csapatok között.

A két nagy fölözi le a haszon nagy részétForrás: AFP/Dani Pozo


Ez természetesen hátrányosan érinti a két nagy klubot. A Barca és a Real ezért latba vetette a befolyását annak érdekében, hogy megfúrja a törvényt, ennek talán van szerepe abban, hogy az RFEF mellett a játékos-szakszervezet (AFE) is a bojkott mellé állt.

Tiszteletlenül bántak a szövetséggel

A RFEF közleményéből kiderül, hogy a sok mondvacsinált ügy (játékosok biztosítása, az amatőrfutball ügyei, adósságkezelés) mellett főként azzal van baja a szövetség tisztviselőinek, hogy az említett törvény vitájára nem hívták meg őket.

Angel Maria Villar, a RFEF elnökeForrás: AFP/Lluis Gene


"Szemben más szervezettekkel, az RFEF többszöri kérésünk ellenére sem kapta meg a törvénytervezet vázlatát, csak az utolsó pillanatban pillanthattunk bele a dokumentumok egy részébe. Az igazgatótanács úgy döntött, a spanyol labdarúgást irányító szervezettel szemben ilyen tiszteletlenség nem engedhető meg" – olvasható a közleményében.

Támad a liga

A Spanyol Futballiga (LFP) azonnal jelezte, hogy egyrészt nem ért egyet az égisze alatt zajló sorozatok felfüggesztésével, másrészt minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog a bojkott foganatosítása ellen.

"Az LFP megtette a szükségesnek vélt jogi lépéseket, hogy megvédje az általa szervezett professzionális küzdelmek és az abban szereplő profi csapatok törvények által védett érdekeit, amelyeket a RFEF döntése nagyban veszélyeztet. A szövetség lépései törvényellenesek, hiszen a bajnokság lebonyolítása, a versenynaptár elkészítése és betartatása a liga feladata" – írja közleményében a La Liga de Futbol Profesional.

Angel Maria Villar (jobbra) nincs rosszban a nagy klubok vezetőségével. Itt épp a Barca korábbi elnöke, Joan Laporta társaságában feszít.Forrás: AFP/Javier Soriano


Az LFP továbbá jelezte azt is, hogy kideríti, személy szerint kik a felelősök a bojkottért, és őket fogja majd perbe, nem egyenesen a szövetséget, bár egy állásfoglalást már kért, hogy mennyire törvénytelen a szövetség döntése.

Pénteken már a játékosok is sztrájkolnának

A kialakult helyzetre való tekintettel összeült a profi játékosok érdekvédelmi szervezete (AFE), és közleményben tudatta, támogatja a sztrájkot. Az első osztályú klubok csapatkapitányai és képviselői (a Barcát Andrés Iniesta és Xavi, a Real Madridot Iker Casillas és Sergio Ramos képviselte) ugyanazt sérelmezik, mint a szövetség: őket nem kérdezte meg senki. 

Ezen kívül persze a közleményben hozzáteszik azt is, hogy nem bánnák, az AFE is közvetlenül részesülne a tévéközvetítési díjakból. Nem kérnek sokat, beérik 1-2 százalékkal. 

A sztrájk-veszély egyre élesebb! Luis Rubiales, az AFE elnöke (a hivatásos labdarúgók érdekvédelmi szervezetének vezet...

Posted by La Liga Loca on Thursday, May 7, 2015

Az AFE első számú feladata, hogy képviselje a profi játékosokat, ha a klubjukkkal vagy a szövetséggel szemben vitás ügybe keverednek, ezen kívül a pályafutásuk utáni orientációban nyújt segítséget a sportolóknak. 

Tényleg felfüggesztik a bajnokságot?

Az idei futballszezon nem kényezteti izgalmakkal a topligák szurkolóit, az angol, a német és az olasz bajnokság is nagyon simán dőlt el egy-egy kiemelkedő csapat javára. Az egyetlen kivétel a spanyol, ahol vélhetően az utolsó fordulóig üti-veri egymást az éllovas Barcelona és az üldöző Real Madrid – már ha lesz utolsó két forduló.

Címet már nem véd az Atléti, de még beleszólhat a versenybeForrás: AFP/Lluis Gene


Jelenleg ugyanis úgy fest a helyzet, hogy a hétvégén esedékes forduló után bezár a spanyol futball, így az utolsó két fordulót bizonytalan időre elhalasztják. Május 16-tól él a tiltás, azon a hétvégén az egész fordulót vasárnap rendeznék meg, köztük a bajnoki címről jó eséllyel döntő Atlético Madrid-Barcelona, illetve Espanyol-Real Madrid rangadókkal.