Vágólapra másolva!
Véleményes tizenegyessel kapott ki az U20-as magyar fociválogatott Brazíliától az Új-Zélandon zajló világbajnokságon. Jogos volt? Szavazzon!

A 16. perctől emberhátrányban játszó magyar csapat megérdemelte volna az egy pontot a jóval esélyesebb brazilok ellen, ám a dél-amerikaiak a 86. percben egy büntetőből megszerezték a győzelmet jelentő gólt.

A mérkőzés összefoglalója (0.30-nál a tizenegyes):

Megoszlanak a vélemények, hogy jogos volt-e a tizenegyes. Az biztos, hogy a brazilok legjobbja, Gabriel Jesus fantasztikusan vette át a labdát, és parádés cselekkel játszotta be magát a 16-oson belülre. Az utolsó csel is nagyon ült, ezután pedig

azt tette, amit egy csatárnak ilyenkor tennie kell.

Látta, hogy Székely lezárja a kapu felé tartó területet, és az elé vetődő magyar kapustól tovább sem tudja tolni a labdát, így visszahúzta azt.

Székelynek köze nem volt a labdához, hozzá is ért egy kicsit a lábával a brazil csatár combjához, akinek ettől még nem kellett volna elesnie, de annyian voltak már körülötte, hogy

ez volt az egyetlen célravezető megoldás.

Az ilyet ötből négyszer megadják, de a 86. percben, 1-1-es állásnál ez pont az az egy az ötből. A játékvezető mindenesetre befújta a befújhatót, a brazilok belőtték, és 2-1-re nyertek.

Szavazzon!

Jogos volt büntető?