A görög fociban már eljött a csődhelyzet

magyar - görög
Greece's defender Kostas Stafylidis (L) vies with Hungary's forward Adam Szalai during the Euro 2016 qualifying football match between Hungary and Greece at the Groupama Arena in Budapest on March 29, 2015. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
Idén a görög válogatott és az összes klubcsapat megbukott Európában, és bár a foci anyagi helyzete vegyes képet mutat, a válogatottnak ugyanúgy a nulláról kell kezdenie mindent, ahogy az országnak is egy esetleges államcsőd esetén.

A görög gazdasági válsággal kapcsolatban egyre gyakrabban hangzik el a grexit kifejezés, azaz az ország kilépése az eurózónából. Ez a veszély jelenleg erősebb, mint eddig bármikor, a görög foci drámája pedig érdekes tükre az ország csődhelyzetének.

Tavaly nyáron, amikor a válogatott továbbjutott a vb-n a csoportjából, majd a nyolcaddöntőben is csak büntetőkkel kapott ki Costa Ricától, még senki nem beszélt válságról. Az új szezon azonban csupa keserűséget hozott az európai színtéren.

Klubszinten négyből semmi

Az Európa Ligában három görög csapat küzdött a főtáblán, az Aszterasz Tripolisz, a Panathinaikosz és a PAOK sem jutott tovább, hárman összesen három győzelmet arattak a 18 meccsből.

Elhagyták az istenek az Olimpiakoszt Forrás: AFP/Aris Messinis


A Bajnokok Ligájában egyedül az Olimpiakosz próbált szerencsét, de már a sorsoláskor elpártolt mellőle: az előző döntős Atlético Madriddal és a leendő döntős Juventusszal került egy csoportba. Becsületére legyen mondva, odahaza megverte a Juvét, és végül csak egy ponttal maradt el tőle, a harmadik hellyel pedig átlépett az EL-be – ahol a későbbi döntős Dnipróval szemben nyomban alulmaradt.

Totális csőd a válogatottnál

Az Eb-selejtezőknek Claudio Ranieri szövetségi kapitánnyal futott neki a válogatott. Viszonylag könnyű csoportba került (többek között a magyar válogatott mellé), ráadásul egy kibővített mezőnyű, 24 csapatos Eb-re kellene kijutnia. Ehhez képest vérfagyasztó, amit a csapat művel: a vb óta egyáltalán nem nyert meccset. Az egyenleg nagyjából annyira lehangoló, mint a görög bankoké: 8 meccs, 5 vereség, 3 döntetlen, 2 rúgott és 9 kapott gól.

Összeomlás szélén a görög válogatott Forrás: AFP/Attila Kisbenedek


Ranieri leváltása sem segített, az utolsó három meccsen már Sergio Markarián ült a kispadon. Az uruguayi szakember ellenünk, a Groupama Arenában debütált egy 0-0-val, majd jött a szuperkínos vereség a Feröer-szigetektől, a nyári pihenő előtt meg még egy 0-0, immár barátságos meccsen, Lengyelországban. A görögök simán utolsók a csoportban, és még játszanak idegenben az első két helyezettel.

A színfalak mögött

A görög klubfoci anyagi helyzete vegyes képet mutat. A Panathinaikosz nem lehet rossz bőrben, mert ajánlatott tett Michael Essiennek, akit ugyan ingyen szerezhetne meg a Milantól, de a következő két idényre 2,2 millió eurót fizetnének neki, a bónuszokkal pedig hárommillióra is felkúszhatna a bére.

Az AEK Athén két éve ment csődbe, akkor emiatt a harmadosztályba sorolták vissza. A csapat épp most jutott vissza az első osztályba, már négy fordulóval a rájátszás vége előtt ünnepelhetett.

Dellasz edző szerint "az AEK visszatért a fényre" Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis


Az Olimpiakosz tulajdonosa, Vangelisz Marinakisz mindössze fél év után menesztette Vitor Pereira edzőt, az egyik utódjelölt az európai szinten is megbecsült Martin Jol. A csapat kapusa viszont nem Megyeri Balázs lesz, ő öt év után távozik.

– mondta az Origónak a jelenleg még klubot kereső kapus. A piros-fehérek idén bajnokságot és kupát nyertek, tehát biztosan nem a rossz szereplés miatt maradtak otthon a drukkerek.

Elmeszelték az Olimpiakosz tulajdonosát

Csütörtök délutáni hír, hogy Marinakiszt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a görög bíróság, mert felmerült a gyanú, hogy bűnszervezetben irányította a helyi focit. A tulajdonost 200 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de 15 naponta jelentkeznie kell a rendőrségen, amíg folyik a nyomozás. A vád zsarolásban, megvesztegetésben és csalásban való bűnrészesség. Marinakisznak le kell mondania az elnöki mandátumáról, de továbbra is tulajdonosa maradhat a görög bajnokot működtető cégnek.

Két csapat tönkrement

A tabella másik végén viszont már szedett áldozatokat a válság. "Idén két csapat is idő előtt fejezte be a bajnokságot, miután fizetésképtelenné vált. A kisebb klubok közt biztosan akad egy-kettő, ahol a fizetések is csúsznak" – mondta Megyeri. A korábbi Fradi-kapus május végéig volt kint, addig nem tapasztalt különösebb változást a hétköznapokban, "persze panaszkodnak néha az emberek", de azon a környéken, ahol ő lakott, ez sem volt jellemző.

Bajban a szövetség

A helyi fociszövetség azonban anyagi gondokkal küzd, és ezeket a gondokat súlyosbítani fogja, hogy a válogatott lemarad az Eb-ről. "Ha nem jutunk ki egy világversenyre, az nem csak presztízs-, de anyagi veszteséget is jelent" – mondta a válogatottsági rekorder (139 meccs) Giorgosz Karagunisz.

Feröer a mennyekben a júniusi selejtezőn Forrás: AFP/-


A feröeri vereség után ugyanúgy reagált a görög sajtó, mint a magyar 1993-ban, a válogatott 2-0-s izlandi égése után. "Halászok, útépítők és ácsok győztek le. Még a megalázásnak is vannak határai" – mondta a veterán sportriporter, Giorgosz Cselakisz. Kollégája, Mikalisz Csohosz szembenézett a tényekkel: "A futball mindig igazságos, különösen amikor büntet. Akkor is, ha ez fáj."

Van egy kis fejetlenség

Megyeri szerint az Eb-selejtezős kudarcot azért nehéz elviselni, mert a görögök a közelmúltban rendre ott voltak a nagy tornákon, ám a mostani égésnek szakmai okai vannak. "Generációváltás zajlik, volt egy kapitánycsere is, az új edző megint új embereket hozott, miközben visszanyúlt néhány régi nagyhoz is, tehát van egy kis fejetlenség" – magyarázta.

Általános vélemény szerint a görögök elszalasztották a 2004-es Eb-győzelem kínálta lehetőségeket, bő tíz évet visszaléptek az időben, és most, a mélyponton, kezdhetik előről az építkezést.