Társoldalunk:

Ezért mondott nemet Tőzsér a Premier League-re

2015.07.07. 10:46

Tőzsér Dániel hétfőn közölte, hogy nem marad a Watfordban, és noha korábban a Sun arról írt, hogy a klub akart megválni tőle, most kiderült, hogy a 30 éves játékos mondott nemet a Premier League-be feljutott csapat ajánlatára.

"Nem arról van szó, hogy nem kellenék. A helyzet az, hogy volt egy kétéves kölcsönszerződésem, csakhogy a Parma csődje után semmissé lett. A Watford ettől függetlenül ajánlott egyéves szerződést, csakhogy én hosszabb és jobb feltételekkel garantáló megállapodást szeretnék kötni. Mert még jó korban vagyok, és igen jó szezon után, ráadásul szabadon igazolhatóként nem éppen rossz helyzetben” - nyilatkozta a 29-szeres válogatott középpályás a Nemzeti Sportnak.

Még nem tudni, Tőzsér hol folytatja, mindenesetre most szabadügynökként a saját kezében van a sorsaForrás: AFP/Glyn Kirk

Az előző szezonban mindössze egy angliai meccset kihagyó futballista hozzátette, hogy a Premier League valóban vonzó számára, de most nem csak ezt kellett néznie. Szeretne jó döntést hozni, és még korántsem mondott le az angol élvonalról, miközben a szeptemberi magyar-román Eb-selejtezőre is nagyon sokat gondol.