Vágólapra másolva!
A Pécs tehetséges 15 éves labdarúgója, Csoboth Kevin a Ferencvárosba igazolt. A fiatal játékos korábban a Milant és a Herthát is megjárta.

"A kialakult helyzet miatt nem láttuk biztosítottnak Kevin további fejlődését – beszélt a váltás okáról a Bama.hu-nak az édesapa, a korábbi kiváló pécsi játékos, Csoboth Róbert, aki 1984-ben Európa-bajnoki aranyérmes lett a magyar ifjúsági válogatottal.


Csoboth Kevin az elmúlt szezonban ugyan a PMFC játékosa volt, de kölcsönadták a székesfehérvári Főnixnek, mert az ottani csapattal rangos nemzetközi tornákon vehetett részt. A klub 2011-ben és 2013-ban is megnyerte a Cordial Cupot, ami a fiatalok BL-jének tekinthető – Csoboth Kevin mindkétszer ott volt a csapatban, és a két évvel ezelőtti torna döntőjében mesterhármast ért el.

Dárdai Pál és Csoboth Kevin Forrás: Bama.hu

Mivel külföldi csapatok tizenhat éves koráig a szabályok szerint nem szerződtethetik, ezért csak tesztelték őt olyan klubok, mint a Milan, a Hertha, a Red Bull Salzburg, a Porto és a West Ham United. Az angolok már tavaly megismerkedtek vele, most visszahívták, és el is vitték a frankfurti Rimini-kupára, amelyen a Zenit elleni döntőben csereként állt be, és nyolc perc alatt két büntetőt is összehozott.

A Cordial Cup döntőjében Csoboth mesterhármasa:

Csoboth Kevin a 2012–2013-as idényben az U13-as bajnokság Nyugati csoportjában 77 gólt termelt, ezzel az összes első osztályú utánpótlás-bajnokságot figyelembe véve az ország legeredményesebb futballistájának bizonyult - írja az Nso.hu.

Csoboth Kevin a Milan-táborban Forrás: Facebook/Csoboth Kevin

"Az egy nagyon erős torna volt. Az angolok különgépével utaztunk, elképesztően profi volt minden – mondta Csoboth Kevin, aki a héten már a Ferencvárosnál kezdte meg a munkát. "Nagyon jó körülmények fogadtak, remélem, ki tudom majd hozni magamból a maximumot, s ha lehet, tovább tudok lépni innen is. Jó lenne külföldre kijutni."