Vágólapra másolva!
A svájci hatóságok letartóztatták Simon Brodkint, aki megzavarta a FIFA kongresszusát Zürichben, és játékpénzt vágott Sepp Blatter elnökhöz. 

A komikus Lee Nelson - valódi nevén Simon Brodkin - elképesztő húzással torpedózta meg a FIFA végrehajtó bizottságának zürichi ülését, mikor kijátszotta a biztonsági őröket és egy halom pénzt szórt szét, hogy azzal vesztegesse meg Sepp Blattert a 2026-os észak-koreai vb-rendezés kapcsán.


Nelson ezután rögtönzött kiselőadásba kezdett, de addigra megérkeztek a biztonságiak, és kivezették a teremből.

A 38 éves Simon Brodkint ezt követően őrizetbe vették a svájci hatóságok, de a kihallgatását követően szabadon engedték.

Hamis pénzzel figurázták ki a korrupt Sepp Blattert Forrás: AFP/Fabrice Coffrini


Nem ez volt az első eset

"Tiltott behatolásért fogunk vádat emelni ellene" - tájékoztatta a közvéleményt a rendőrség szóvivője, aki azt is elmondta, az ügyészségtől függ, hogy kiírnak-e tárgyalást az ügyben, mert a tiltott behatolás nem számít túlságosan súlyos ügynek Svájcban.

Brodkinnak nem ez az első hasonló esete: korábban félbeszakította Kanye West glastonbury-i fellépését, 2014-ben majdnem fellopakodott az angol válogatott repülőgépére, amely a brazíliai világbajnokságra röpítette volna a csapatot, 2013-ban pedig a Manchester City játékosaival akart kifutni az Everton elleni meccs bemelegítésére.