Vágólapra másolva!
Két nem mindennapi gól született az angol harmadosztályú futballbajnokságban játszott Doncaster-Bury meccs hosszabbításában.

A meccs 0-0-ra állt, és a Bury játékosai kirúgták a labdát az oldalvonalon túlra, mert társuk, Nathan Cameron sérülten feküdt a földön. A Doncaster az ilyenkor szokásos módon vissza akarta adni a labdát, de Harry Forrester kicsit elszámolta magát, vagy nem nézett fel, mindenesetre a kapu felé ívelte a labdát, amely be is hullott, mivel a Bury kapusa kinn kószált.

A Bury játékosai számonkérték Forrestert, aki magyarázta, hogy nem szándékosan rúgta kapura a labdát, végül nagy tanakodás indult, aminek az lett a vége, hogy Paul Dickov, a Doncaster edzője utasította a játékosait, hogy hagyják gólt lőni a Buryt.

Így aztán a középkezdés után Leon Clarke, aki a meccsen háromszor is eltalálta a kapufát, pályafutása legkönnyebb gólját szerezte, amivel kialakult az 1-1-es végeredmény.


"Nagyszerű dolog volt az a sportszerű gesztus, amellyel a Doncaster hagyta, hogy egyenlítsünk" - hálálkodott David Flitcroft, a Bury menedzsere. Kollégája, Dickov annyit mondott, hogy azt tették, amit kellett, mivel meg akarták őrizni a csapat jó hírnevét.