Trinidadi elnöke is lehet FIFA-nak

David Nakhid, Trinidad és Tobago , foci, FIFA
UNITED STATES, SAN DIEGO : David Nakhid of Trinidad & Tobago celebrates after his team won the Gold Cup quarter-final against Costa Rica in overtime 20 February, 2000 in San Diego. AFP PHOTO (ELECTRONIC IMAGE) Mike NELSON
Vágólapra másolva!
A trinidadi David Nakhid is indul a Nemzetközi Labdarúgószövetség elnöki posztjáért. Az 51 éves, korábbi válogatott játékos szerdán jelentette be szándékát.

Nakhid elmondta, már tárgyalt a Karibi Futballszövetséggel (CFU) - amely a CONCACAF-zóna 35 szavazatából 25-öt birtokol -, szombaton pedig részt vesz a végrehajtó bizottsági ülésen is, ahol megpróbál támogatókat gyűjteni. A hivatalos kandidáláshoz öt ország támogatására van szükség. Nakhid jelenleg egy labdarúgó-akadémiát vezet Libanonban.

Július 30-án az UEFA elnöke, a francia Michel Platini nyilvánította ki indulási szándékát, mellette a libériai Musa Bility, a brazil Zico és a dél-koreai Csung Mong Jun jelezte, pályázik a tisztségre. A májusi tisztújító kongresszuson Joseph Blatterrel szemben alulmaradt Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyancsak fontolgatja, hogy ismét megméreti magát a február 26-ára kiírt választáson.

David Nakhid - még játékosként Forrás: AFP/Mike Nelson

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.