Vágólapra másolva!
Mario Balotelli sorsa gyakorlatilag megpecsételődött a Liverpoolnál. A balhés olasz csatár fokozatosan húzta ki a gyufát viselkedésével.

A 25. születésnapját két napja ünneplő Balotelli hivatalosan még a Liverpool keretéhez tartozik, de az angol sajtó már tényként kezeli, hogy a Vörösök már nem tartanak igényt rá. Balotelli tavaly nyáron érkezett a Milantól, de a Liverpoolnál nagyon nem ment neki, az egész idényben összesen négy gólt lőtt, a bajnokságban például csak egyet, ami elég hervadt mutató 16 meccsen.

Egy edzésen belül kétszer akasztotta ki a többieket

A Poolnál jó ideig úgy voltak vele, időt adnak az olasz fenegyereknek, hátha sikerül magára találnia és beilleszkednie, de a türelem március környékén már kezdett elfogyni. Az Independent cikkében két esetet említenek, amely jól tükrözte, hogy Balotelli közömbös hozzáállása hogyan verte ki a biztosítékot: az egyik esetnél Colin Pascoe, a csapat másodedzője épp fejtágítást tartott a játékosoknak, amely az olasz támadót nem igazán kötötte le, ezért ő jobbnak látta, ha Pascoe beszéde közben átkiabál a pálya túloldalára a sérülése miatt különedzésen résztvevő Joe Flanagannak.

Nem lett sikersztori a liverpooli szereplésből Forrás: AFP

Már a csapattársak nevére sem emlékezett

Még ugyanezen az edzésen Balotelli újra felhívta magára a figyelmet, az egymás elleni játék közben 1-1-es állásnál a félpályáról ívelte be a labdát - csak éppen a saját kapujába. Brad Jones kapus a fejét rázta, a társak értetlenkedve néztek rá, miközben ő jól elnevetgélt magában a mókásnak tartott jeleneten.

De már ezeket megelőzően is volt a rovásán, a Basel elleni BL-meccs előtt hajnalig bulizott a barátaival, decemberben gyorshajtás miatt elvették a jogosítványát, és mivel mindig kibújt a közös programok alól, egy idő után már egyes csapattársak nevére sem emlékezett.

Nem kérdés, 25 évesen még nem kell temetnie a karrierjét akkor sem, ha a Liverpool le is mond róla, de az tény, semmi nem utal arra, hogy az egyébként remek képességekkel megáldott csatár képes lenne beállni a sorba. Talán néznie kellene valami egyéni sportot.