Vágólapra másolva!
Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának menedzsere szerint Dárdai Pál lehet az adu a berlinieknél a pénteken rajtoló Bundesliga-szezonban.

A konstrukció, amit választottunk, valóban szokatlan. De azt hiszem, kifizetődő lesz" - mondta Preetz a dpa német hírügynökségnek.

A dpa emlékeztet rá, hogy 39 évével Dárdai a Bundesliga legfiatalabb vezetőedzője. A korábbi magyar szövetségi kapitány az elmúlt idényben vette át a csapatot segítőjével, Rainer Widmayerrel és sikerült benntartani az együttest az élvonalban, igaz, csak jobb gólkülönbséggel kerülték el az osztályozót.

A Bundesliga legfiatalabb edzője Forrás: AFP

"Teljes meggyőződésünk, hogy ez a duó a jó megoldás - mondta Preetz. - Ahogy a játékosokat megpróbáljuk fejleszteni, ugyanezt tesszük az edzőkkel."

A menedzser optimistán várja a bajnoki idényt, de egyben óvatos: "Egy olyan városban, mint Berlin, talán nem hangzik túl vonzónak a feljutás utáni harmadik évben azt mondani, hogy a Hertha célja biztosan bennmaradni. De ez a járható út."

A Hertha szombaton az Augsburg otthonában kezdi a szezont.