Vágólapra másolva!
Kettős kiállítás után az ipolypásztói Miklós Kevin megrúgta a játékvezetőt, majd gázspray-vel fújta le a vele leküldött vendégkapust, és orron vágta annak játékostársát. Harminc hónapra eltiltották, az ipolypásztóiak pedig kiléptek a bajnokságból - írja a pozsonyi Új Szó. 

Botrányos körülmények között ért véget az Ipolypásztó-Peszektergenye mérkőzés a szlovák bajnokság legalacsonyabb osztályában, a VIII. ligában.

A bírót és két játékost intézett el

"Egy nagyon rosszul előkészített, kemény, hepehupás játéktér várt ránk, nem lehetett rendesen passzolni sem. Az 50. percben aztán elszabadult a pokol. Az ipolypásztói Miklós Kevin egy támadásnál megrúgta kapusunkat, Martin Tomašovskýt, bár az is igaz, hogy a hálóőr is szabálytalankodott. Mivel mindkettőjüknek már volt sárga lapja, a bíró kiállította őket. Miklós dühében ágyékon rúgta Patrik Hudec játékvezetőt, majd az öltözőbe rohant, és gázspray-vel lefújta a pályáról levonuló kapusunkat és játékosunkat, Nagy Mariánt is orron vágta” - mesélte el a történteket Gyurján Róbert peszektergenyei edző.


A rendbontás miatt hamarosan két rendőrautó és egy mentőkocsi is megérkezett. A vendégcsapat vezetői büntető feljelentést tettek az ügyben.

30 hónapra tiltották el, a csapat visszalépett

Az illetékes testületek meghozták a döntést a példátlan eset kapcsán. A sporttechnikai bizottság a találkozó három pontját 3-0-ás gólaránnyal a peszektergenyeiknek ítélte. A fegyelmi bizottság szigorú büntetéseket rótt ki. Martin Tomašovský egy bajnoki kihagyásával megúszta. A főludas Miklós Kevin a piros lapért szintén egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, a büntetés letöltése után pedig harminc hónapig nem léphet pályára. A játékvezető bántalmazásáért a klubja 200 euróval lesz szegényebb. A történtek után az ipolypásztóiak visszaléptették a csapatot bajnokságból, így újabb 165 eurót kell majd befizetniük a szövetség kasszájába.