Vágólapra másolva!
Nem jutott jegyhez a románok elleni selejtezőre? Lehet, hogy Orbán Viktor vagy a leggazdagabb magyar milliárdos, Csányi Sándor OTP-vezér mellett drukkolhat. Az Origótól hozzájuthat egy kétszemélyes VIP-belépőhöz, csak egy focilabdás szelfit kell készítenie.

Péntek este vívja a magyar fociválogatott az Eb-selejtezősorozat egyik legfontosabb meccsét: a ferencvárosi Groupama Arénában Dzsudzsákék a román válogatottal játszanak, amely ellen Bukarestben 1-1-es döntetlent sikerült kiharcolni. Egy esetleges győzelemmel nagyot lépne a csapat afelé, hogy az Eb-részvételt érő második helyen végezzen a csoportjában.

Sokan lecsúsztak a jegyről

A meccs iránti hazai érdeklődésre jellemző, hogy elkapkodták a jegyeket, az MLSZ és az értékesítést végző cég honlapja is összeomlott, amikor elkezdődött az árusítás. (Csányi Sándor MLSZ-elnök közleményben ígérte, hogy megkeresi a blamázs felelőseit.) Vagyis biztosra vehető, hogy sokan maradtak jegy nélkül, akik szívesen kimentek volna szurkolni.

Most nekik kínálunk egy lehetőséget, hogy belépőhöz jussanak, mégpedig a lehető legexkluzívabb helyre szólóhoz.

Akár Orbán Viktorral és Csányi Sándorral együtt izgulhat a magyar-románon Forrás: Origo illusztráció


Ha szeretne egy kétszemélyes meccsjegyet a VIP-páholyba, készítsen magáról egy focilabdás szelfit, és mielőbb küldje el az Origo Facebook-oldalára – az alábbi keretes írásunkban lépésről lépésre megtalálja, hogyan teheti ezt meg.

Így küldje el nekünk a focilabdás szelfit

1. Keresse fel az Origo Facebook-oldalát (www.facebook.com/OrigoHirek)
2. Kattintson az "Üzenet" ikonra.
3. A "Kép" vagy asztali gépről a "Kamera" ikon használatával válassza ki mobiljáról, illetve számítógépéről a kívánt képet, és csatolja.
4. Írjon néhány szót a fotóról.
5. Küldje el az üzenetet.

A játék 2015. augusztus 31-én hétfőn 11.00-ig tart. A beérkezett képek közül szerkesztőségünk megszavazza a legjobbat vagy legötletesebbet. Ezután a Facebookon keresztül felvesszük olvasónkkal a kapcsolatot. Fontos, hogy hétfőn 14.00-ig legyen elérhető a Facebookon, mert a VIP Gold jegy leendő tulajdonosának egyes személyes adatait nekünk is át kell adnunk a meccs szervezőinek.

Fényképeket, adatokat nem őrzünk meg, a játékunkra az Origo általános adatvédelmi irányelvei vonatkoznak. Az Origo Facebook-oldalához elküldött képekért a küldő vállalja a felelősséget, azokat a Facebookon és az Origón nyilvánosságra hozhatjuk.

VIP Gold jegy - Játékszabályzat

A játékosok a játékban való részvétellel, focilabdás saját portréval (szelfivel) mint pályázat elküldésével elfogadják a lenti játékszabályzatot.

Részvételi feltételek

1. A felhívásra jelentkező (a továbbiakban: "Jelentkező") a jelentkezéssel elfogadja a jelen részvételi feltételeket.

2. A Jelentkező a róla készült fényképeknek a felhívás kibocsátójának, az Origo Zrt.-nek (székhely: 1037 Budapest, Montevideo u. 9.).; cégjegyzékszám: 01-10-044389, a továbbiakban: "Origo") e-mailen, cseten keresztüli elküldésével hozzájárul, hogy ezen fotókat, továbbá az Origóval a jelentkezés során közölt egyéb személyes adatokat a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályoknak - ideértve különösen - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt - megfelelően kezelje. A Jelentkező kijelenti és garantálja, hogy a beküldött fotók nem sértik más szerzői jogi jogosultságát, illetve személyiségi vagy egyéb jogait.

3. A Jelentkező - azzal, hogy elküldi az Origónak - hozzájárul ahhoz, hogy a róla készült fényképet az Origo az általa üzemeltetett weboldalakon és Facebook-profilokon nyilvánosságra hozza, bemutassa, illetve közzétegye, továbbá ezen médiumokon keresztül a nyilvánossághoz közvetítse, és ennek érdekében többszörözze.

4. A játékban 2015. augusztus 29-31. között a játék fent említett feltételeinek megfelelő fotó beküldésével lehet részt venni, a fotót beküldő ("Pályázó") a regisztrációval magára nézve kötelezőnek ismeri el a játékszabályzatot. A játék időtartamán kívül küldött kép elküldője a játékban nem vesz részt. A Szervező válasz e-mailt nem küld.

5. A nyereményjáték menete:

A 2015. augusztus 29-én induló fotópályázatra 2015. augusztus 31-én 11.00-ig küldheti be a fotóját minden 14. életévét betöltött internetfelhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik.

Feltételek: a fotó nem lehet 1 évnél régebbi, valamint kizárólag a meghirdetett időpontban: 2015. augusztus 29. és 31. 11.00 óra között beérkező fotókat áll módunkban elfogadni. Az obszcén, közízlést sértő vagy etnikai, politikai tartalmú, illetve a pályázat témájához nem kapcsolódó képeket a Szervezőnek jogában áll nem megjelentetni.

A 2015. augusztus 31-én 11.00-ig beérkező fotók közül az Origo szerkesztőségi tagjaiból álló zsűri kiválasztja a legjobb, legötletesebb fényképet.

6. A nyereményjátékban részt vehet minden, 14. életévét betöltött internetfelhasználó természetes személy, aki magáról egy olyan fotót küld be, amin jól látható egy focilabda és az arca, és aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:
- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.);
- az ajándékot felajánló tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói.

7. Az ajándék készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem váltható át.

8. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest választ. A nyerteseken túl, továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertest választ ki, akik közül a legtöbb szerkesztőségi szavazatot kapók sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, ha a nyertes 2015. augusztus 31-én 14.00-ig nem elérhető, illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen játékszabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre is a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, ha a nyertes helyébe lép. Ha a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Ha a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő).

11. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai elektronikus üzenet útján értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság, illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány száma.

12. A nyereményeket a Felajánló postai úton kézbesíti a nyertesnek. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező az Origón és az Origo Facebook-felületein közölje mint a játék nyertesét. A beküldött kép szerzői jogaival, illetve esetleges személyiségi vagy egyéb jogsértő mivoltával kapcsolatos esetlegesen okozott károkért a Pályázó vállalja a felelősséget.

13. A Játékos a játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és a személyi igazolvány száma is) a Szervező mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek, és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a játékban való részvétel, a nyeremények kézbesítése, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából:
- a Játékos adatait (nevét, e-mail címét és mobilszámát) a Szervező továbbadja a Felajánlónak. A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.

14. A név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a játékra történő jelentkezés során (vagy az előtt) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a játékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a játék vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a játék időtartama alatt a játék, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.

15. A Szervező a játékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei: telefonszám: 36 1 371-3802, e-mail cím: [email protected].