Vágólapra másolva!
A Barcelonától távozó Xavi Hernandez már első felkészülési mérkőzésén betalált a katari al-Szaddban, ettől függetlenül nem mondható, hogy lázba hozta volna a csapat drukkereit: szinte üres lelátók előtt lépett pályára első bajnokiján. 

A katari bajnokság, a Stars League első fordulójában az al-Szadd az al-Mesaimeer otthonában lépett pályára Xavival a kezdőcsapatban, de a lálátók szinte kongtak az ürességtől - remélhetőleg első hazai meccsére többet drukker látogat majd ki. Ilyen lelátók előtt - főleg a Camp Nou után - kiábrándító lehet futballozni, nehezen feltételezhető, hogy Xavi még évekig ebben a bajnokságban képzeli el a jövőjét.

A katalánok 35 éves játékosa három évre szóló szerződést kötött egykori válogatottbeli csapattársa, Raúl korábbi klubjával, sajtóinformációk szerint idényenként 10 millió euróért (hárommilliárd forint).

Emellett - amint arról ügynöke, Ivan Corretja nyilatkozott - a dohai Aspire sportakadémia munkájában is részt vesz majd, illetve ő lesz a 2022-es katari világbajnokság egyik nagykövete.

Xavi Hernándezt (b) a hozzá legközelebb álló csapattársa, Andrés Iniesta búcsúztatta Barelonában Forrás: AFP/Josep Lago


A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig - az idei sikert is beleszámítva - nyolc alkalommal végzett az élen.