Társoldalunk:

Nagy meccsre kell készülnie Csányinak

2015.09.21. 20:57

Az MLSZ elnöke a jelek szerint el akarja érni, hogy az UEFA ne vegye készpénznek, amit az antirasszista FARE jelent neki, többek között a magyar meccseken tapasztalható rasszizmusról. A szervezet azonban az UEFA bizalmát élvezi, sok pénzt is kap tőle, és gőzerővel dolgozik. A FARE jelentett a románok elleni meccsről, de azt nem mondhatjuk, hogy rászállt volna a magyarokra.

"A FARE gondoskodik a megfigyelői maximális objektivitásáról. (…) Professzionális viselkedést várunk el tőlük, azért vannak ott egy-egy mérkőzésen, hogy bármilyen diszkriminatív incidenst jelentsenek, az arra adott reakcióval együtt. A meccsjegy mellett napidíjat és költségtérítést kapnak" – egyebek mellett ezt írta az Origo érdeklődésére a Football Againt Racism in Europe (FARE) kommunikációs vezetője az európai futballmeccseken dolgozó megfigyelőiről. Azt a kérésünket azonban elutasította, hogy bármelyikükkel, akár az anonimitását tiszteletben tartva, kapcsolatba léphessünk. 

A cigányozás-románozás megint bejött

Az antidiszkriminációs szervezet azzal vívta ki magának a figyelmet Magyarországon, hogy az európai szövetség (UEFA) FARE-megfigyelők jelentésére alapozva büntette meg a magyar szövetséget (MLSZ) a Románia elleni hazai Eb-selejtezőn történtek miatt. A gyűlöletkeltő lelátói rigmusokat azzal szankcionálta az UEFA, hogy a magyar válogatottnak a következő, Feröer-szigetek elleni selejtezőjét zárt kapuk mögött kell lejátszania. 

Az MLSZ közölte, hogy a büntetést túlzónak tartja, ezért fellebbez. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke – egyúttal az UEFA végrehajtó bizottságának tagja – a döntés megismerése után kiadott közleményében azt írta, hogy az UEFA vonatkozó szabályait túl merevnek tartja, ezért kezdeményezte a felülvizsgálatukat. Kijelentette, hogy szerinte a FARE-rel való együttműködés nem szabályozott, ugyanis a szervezet objektivitása nem biztosított".

Csányi alapvetően azzal érvel, hogy szerinte a románozó rigmusok elszigeteltek voltak a stadionban, a többség sportszerűen szurkolt. A Nemzeti Sportnak adott, vasárnap megjelent interjújában azt mondta, az MLSZ meg fogja vizsgálni a lehetőséget, hogy "a szervezet, illetve az ezen a mérkőzésen jelentést készítő személyek ellen lehet-e erkölcsi és anyagi károkozás miatt lépéseket tenni". 

Érdekes helyzetnek ígérkezik, amikor az UEFA egyik tagszervezete az UEFA vezérkarában is ott ülő elnöke kezdeményezésére bepereli az UEFA egyik fontos és elismert együttműködő partnerét.  A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy Csányi Sándorra nehéz mérkőzés vár. 

Túlzott merevség vagy a szabályok betartása?
A helyzet érdekessége, hogy miközben az MLSZ az UEFA szigorára panaszkodik, a szövetség fegyelmi bizottságát itthon némelyek ugyanezért szidják a bajnoki meccsek után hozott ítéletei miatt. Az MLSZ-szel gyakran kritikus Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, aki szerint az Újpest méltatlanul szigorú elbánásban részesül, ironikus blogposztban szembesítette a szövetséget a saját gyakorlatával.

Ahhoz ugyanis nem fér kétség, hogy az UEFA számára prioritás a rasszista, homofób nézőtéri megnyilvánulások visszaszorítása, és e küzdelemben többek között a FARE-re támaszkodik. Majdnem tizenöt éves a két szervezet együttműködése, jelenleg egy 2012-től 2017-ig tartó program keretében dolgoznak együtt. 

A románok is büntetést kaptakForrás: AFP/Kisbenedek Attila


Az UEFA "legfőbb stratégiai partnerének" nevezi a FARE-t ebben a kérdésben, és "jelentős pénzügyi támogatást" nyújt neki. "Az UEFA, tagszövetségei és régi partnere, a FARE osztoznak azon rendíthetetlen szándékukban, hogy fellépjenek a sportágban a diszkrimináció minden formája ellen, és Európa-szerte véget vessenek az ilyen viselkedésnek" – mondta tavaly Michel Platini elnök. 

Európai Futball a Rasszizmus Ellen
A FARE-t 1999-ben alapították, a szervezet megfigyelői a FIFA és az UEFA égisze alatt rendezett tornákon és selejtezőkön működnek közre. A szervezet célkitűzései között szerepel a futballban jelen lévő faji, nemi, vallási és minden egyéb diszkrimináció elleni küzdelem, a pozitív példák felkutatása és terjesztése, valamint a kisebbségi csoportok kommunikációjának segítése. A kockázatosnak ítélt meccseken mindig jelen van a szervezet legalább egy képviselője.

Megkérdeztük az UEFA-t, hogy saját ellenőrei mellett miért van szüksége egy külső szervezet megfigyelőinek munkájára, miért éppen a FARE-rel dolgozik együtt, és valaha érkezett-e panasz a jelentések objektivitására. Válaszként azonban csak az UEFA fegyelmi ügyekkel foglalkozó oldalainak a linkjét kaptuk meg. Ismételt megkeresésünkre egyelőre nem reagáltak. 

Majdnem 700 meccs egy idényben 

Az látszik az UEFA honlapjáról is, hogy a FARE nagyon aktív, és ezt el is várják tőle. Az UEFA társadalmi felelősségvállalásról szóló 2013–14-es beszámolójában az áll, hogy abban a szezonban a hálózat 50 megfigyelőt képzett ki, és 694 mérkőzésen volt jelen. 

A FARE logójaForrás: Farenet.org

A magyar sajtóban megjelent, hogy a válogatott büntetéséhez vezető jelentést magyarok kellett, hogy adják, ez azonban nem biztos, lehettek hosszabb ideje itt élő külföldiek is. A FARE-től érkezett válaszban az áll, hogy a klubmeccsekre nem küldenek olyat, aki bármelyik félnek szurkol, a válogatottmérkőzések esetében pedig az alapján választják ki a megfigyelőket, hogy mennyire ismerik az érintett országokat és szurkolói szcénákat. Kötelező beszélniük az adott nyelvet, ismerniük a társadalmi és politikai környezetet és a két válogatott közös történelmét."  Azt is írták, hogy mindkét csapat szurkolóit több megfigyelő monitorozza ilyenkor. 

A FARE honlapján fent van az összes meccs, amelyről az elmúlt szűk három év során (2012 októberétől 2015 júniusáig) jelentést kapott az UEFA. A mostani eset előtt összesen hétszer fordult elő, hogy a magyar félről született jelentés, ebből háromszor válogatottmeccs, kétszer magyar bajnoki, kétszer nemzetközi kupameccs volt a helyszín. Ez alapján nehéz lenne azt mondani, hogy rászálltak volna a magyarokra. 

A diszkriminatív jelképekről és szimbólumokról készített tájékoztató pdf-ben sincs külön magyar szekció, míg a román vagy az ukrán szélsőségesek kedvenc jelképeit külön kiemelték a kiadvány szerkesztői.