Társoldalunk:

Ronaldo édes hármassal avatta fel a Barca öltözőjét

2015.10.10. 18:49

A napokban jelent meg a spanyol újságíró, Lluis Lainz új könyve, amely a De puertas adentro, vagyis a Zárt kapuk mögött címet viseli. Ebben az FC Barcelona 113 éves történetének kevésbé ismert történeteit meséli el. 

Az egyik ilyen elhallgatott történet a még mindössze 20 éves Ronaldóval esett meg. Leigazolása után nem sokkal a brazil csodacsatár elhagyta a Camp Nou stadionját, hogy vacsorázni menjen, ám nem sokkal később két hölgy társaságában tért vissza. 

Csak szórakozni akart egy kicsit

Ez után jó időre eltűntek a kíváncsi tekintetek elől, ám egy lelkiismeretes biztonsági őr, aki zárás előtt végigjárta a helyiségeket, véletlenül rányitott a csapat öltözőjében éppen édes hármast tartó labdarúgóra. 

Az ügy a klub akkori elnöke, Josep Lluís Núnez elé került, aki viszont csak nevetett az egészen. "Hiszen egy 20 éves srácról beszélünk, aki csak szeretett volna szórakozni egy kicsit" - zárta rövidre az ügyet. 

Ronaldo később is nagy nőfaló maradt, negyedik gyermeke után ő maga döntött úgy: ebből elég. 

Susana WernerForrás: el globo

 
Első komoly barátnője Susana Werner színésznő volt, akivel 1997 és 1999 között együtt is élt Milánóban. 

Őt a korábbi futballista, a valaha volt egyik legdrágább brazil labdarúgó, Milene Domingues követte, aki nemcsak arról híres, hogy közel 100 millió forintot fizetett érte a Rayo Vallecano, de arról is, hogy egy alkalommal  55 198-at dekázott. Házasságuk négy évig tartott, és közben megszületett Ronaldo első gyermeke, Ronald.

Milene DominguesForrás: Picasa 2.7

 
Következő felesége a modell Daniela Cicarelli lett. Esküvőjük közel egymillió euróba került, de boldogságuk mégis mindössze három hónapig tartott. 

Daniela CicarelliForrás: macacovelho.com


A modellek és színésznők után a mérnök végzettségű Maria Beatriz Antonyval fordult igazán komolyra Ronaldo élete: két gyermekük is született: Maria Sophia és Maria Alice. 

Maria Beatriz AntonyForrás: ronaldohome.com

 
2010-ben a család Sao Paulóba költözött, ám közben kiderült, hogy egy korábbi rövid kapcsolatából újabb gyermeke született a labdarúgónak. 

Michele UmezuForrás: ronaldohome.com


Michele Umezu egy brazil pincérnő, néhány hónapig találkozgatott Ronaldóval, és ebből a kapcsolatból született a játékos negyedik gyermeke, Alexander. 

Mikor erre 2010-ben fény derült, Ronaldo bejelentette, hogy vazektómiának veti alá magát, "hogy végre bezárja a gyár kapuit."