Storck kontrafutballal készül a pótselejtezőre

Storck, Bernd edz edzés egész alakos fotó Foglalkozás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása SPORT sportoló SZEMÉLY szövetségi kapitány
Budapest, 2015. október 7. Bernd Storck szövetségi kapitány (j2) a magyar labdarúgó-válogatott tagjai között a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtti edzésen a Groupama Arénában 2015. október 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nagy siker, hogy a harmadik helyen zárt a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, és legrosszabb esetben pótselejtezőt játszik.

Az M4 Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban a német szakember elmondta, nehéz helyzetbe került, amikor Dárdai Páltól átvette a nemzeti csapat irányítását, ugyanis nem ismerte a játékosokat, és a futballisták sem őt.

Storck szerint siker a 3. hely

"Négy meccs várt ránk, el kellett érnünk a nagy célunkat az egész ország számára. Ez pedig a pótselejtezős hely volt. Nagyon nehéz volt, de az egész csapat, a stáb, a vezetőség, mindenki, így együtt kiváló munkát végzett. Szerintem ez egy nagy siker az együttesnek, hogy pótselejtezősök vagyunk" - mondta Storck, akinek vezetésével előbb a románok ellen otthon, majd az északírek vendégeként játszott döntetlent a válogatott, majd legyőzte Feröer-szigetek csapatát, végül vasárnap vereséget szenvedett a sereghajtó görögöknél.

Bernd Storck nem ismerte a játékosokat, és a játékosok sem őt Forrás: MTI/Illyés Tibor


A tréner hangsúlyozta, amennyiben pótselejtezőre kényszerül együttese,

úgy marad a korábbi, alapvetően védekező futballnál.

"Szerintem a selejtezősorozat alatt megtaláltuk a stílusunkat. Nagyon jól védekeztünk, fegyelmezettek voltunk, és abból indultunk meg előre" - mondta. Úgy vélte, a jövőben meg fogják mutatni, mit tudnak még. Fontosnak nevezte, hogy ha az első mérkőzést idegenben vívják, ott gólt szerezzenek.

A saját futballját kell játszania a válogatottnak

"De nem a legelejétől kell letámadnunk. Meg kell néznünk előbb, hogy milyen lehetőségeink vannak, és utána gólt szerezni. Minden idegenbeli gól duplán számít" - fogalmazott.

A szakvezető hozzátette, hogy itthon is a saját futballját kell játszania a válogatottnak.

Minden az eredménytől függ. De itthon többet kell kockáztatni"

- vélekedett, ugyanakkor hangsúlyozta, a szurkolóknak meg kell érteniük: nem attól függ egy csapat támadójátéka, hogy hány csatárral lép pályára.