Társoldalunk:

Balszerencse vagy a futball igazsága?

2015.10.16. 19:59

A magyar válogatott az utolsó játéknap utolsó percében bukta el az automatikus kvalifikációt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. Ez nagy pech, de a selejtezősorozat korábbi részében elég szerencsésen alakultak az eredmények. És most legalább tényleg csak tőlünk függ, kijutunk-e.

„Úgysem érdemeltük volna meg.”„Jobb is, hogy nem égetjük magunkat az Eb-n” – dühöngenek a frusztrált szurkolók azok után, hogy a magyar válogatott, bár az utolsó percig élt a remény az egyenes ági kvalifikációra, végül a törökök mögé szorult, így pótselejtezőt kell játszania. „Óriási balszerencsével maradtunk le.” „A hollandok még idáig sem jutottak el” – replikáznak az optimisták.

Kinek van igaza? Tényleg nem érdemeltük meg, hogy kijussunk?

Kezdjük azzal, hogy három szövetségi kapitánnyal kellett végigküzdeni a selejtezősorozatot, ez sosem szerencsés. Ehhez képest mondhatjuk, hogy nem szerepeltünk rosszul. Persze az is igaz: sok mindent elmond a magyar labdarúgásban uralkodó állapotokról, hogy

2013 óta nem tudunk hosszú távra kapitányt találni.

A mögöttünk álló sorozatot vizsgálva tétmeccseken Pintér 0 százalékkal vezette a csapatot, míg Dárdai 73 százalékkal kiemelkedik, így nem kérdés, hogy mekkora veszteség volt az utóbbi távozása.

Összességében azonban vele is csak a finnek és Feröer ellen tudtunk győzni.

Pedig a sorsolásunkra igazán nem panaszkodhattunk. A görögök teljesen szétestek, a leszereplésük történelmi léptékkel mérve is egyedülálló: első kalaposként a csoportja utolsó helyén még egyetlen csapat sem végzett. A román válogatott nagyon régóta nem volt olyan gyenge, mint most – érdemes végigfutni a magyarok elleni kereten, különös tekintettel a klubokra.

Dárdai Pál veretlen maradt a válogatott élénForrás: MTI/Kovács Tamás


A tetejébe szinte minden eredmény számunkra kedvezően alakult, olyannyira, hogy ez tartotta a válogatottat versenyben az egyenes ági kijutásért. Ha nem Görögország, hanem a papírformának megfelelően Feröer lett volna az utolsó, a legjobb harmadik helynek a közelébe sem kerültünk volna.

Dárdai sem ígért többet

Csakhogy emiatt aligha kell szégyenkezni. Legjobb harmadiknak lenni lehetőség, azért felesleges potyautasnak nevezni a csapatot, mert majdnem sikerült. A többi pótselejtezős válogatott sem bánta volna, ha elcsípi ezt a pozíciót. Aki csalódott, azt se felejtse el, hogy a 3. helynél jobb szereplést soha nem ígért Dárdai sem. Egyszer annyit mondott, hogy „most már beszélhetünk a második helyről”. A belfasti meccs 93. percéig beszéltünk.

 
A probléma inkább az, hogy ha nem az utolsó helyezettek elleni eredmények nélküli speciális tabellát nézzük, hanem a teljes csoportokat, akkor nemhogy nem a legjobb, de a legrosszabb harmadikok között vagyunk. Mégpedig azért, mert a görögök és az északírek ellen egy-egy, a románok ellen két pontot szereztünk, vagyis a nehezebb ellenfelekkel szemben 22 százalékos a mutatónk.

Örülhetnénk a fejlődésnek, mondván, a 16 pont kiemelkedik a közelmúlt eredményei közül, de még ez sem igaz, csak majdnem. 1992 óta a mostani csak a második legjobb teljesítmény, és éppen legutóbb, a 2012-es Eb selejtezőin voltunk jobbak. Tehát ahhoz a sorozathoz képest még vissza is léptünk.

Az UEFA statisztikái sem hízelgőek a magyar válogatott produkciójára nézve. Az 1,1-es meccsenkénti gólátlag a 27. legjobb a selejtező 53 tagú mezőnyében, a 2517 jó passz csak a 41., a 86 százalékos passzpontosság pedig a 26. helyre elég, míg 114 lövésünkkel a 31.-ek vagyunk. Egyedül a 46 kaput eltaláló lövéssel férünk be az adott kategória első 23 válogatottja (ennyien jutnak ki a házigazda franciák mellé) közé, a 22. helyre. Arra meg pláne nem lehetünk büszkék, hogy csak 7 csapat követett el több szabálytalanságot, mint mi (147), sárga lapot pedig egyedül Andorra kapott többet, mint mi (33).

Az sem mindegy, hogyan

A szurkolókat persze a tények és a számok mellett legalább annyira zavarhatja, hogy hogyan jutottunk el a pótselejtezőig. Őket elsősorban a katarzis keresése viszi ki a pályára, a győzelem mellett annak módja is fontos nekik, és nem csak Magyarországon – volt már, hogy egy edzőnek bajnoki címmel a zsebében is távoznia kellett, például Fabio Capellónak a Real Madridtól 2007-ben.

Így selejteztünk
Bár az MLSZ külföldi kapitányt keresett, 2013 decemberében Pintér Attila lett a befutó. Pintérnek az első forduló után mennie kellett, miután a válogatott hazai pályán 2-1-re kikapott a világranglistán 59 hellyel hátrébb lévő Észak-Írországtól. A helyére az utolsó, nemzetközileg is elismerésre méltó karriert befutó magyar játékos, Dárdai Pál került, először átmenetileg. Vele hosszú idő után először nem kapott ki a magyar válogatott Romániában, majd egyaránt 1-0-ra megverte Feröert és Finnországot.

2014 decemberében kiderült, hogy Dárdai tovább dolgozhat a válogatottnál. Tavasszal a görögök ellen hazai pályán 0-0-t játszottunk, a finneket idegenben vertük ismét 1-0-ra. A Hertha azonban nem járult hozzá, hogy Dárdai – aki időközben a Hertha vezetőedzője lett – a Bundesliga-csapat mellett a magyar válogatottat is irányítsa, így a szövetség Bernd Storckot nevezte ki a hátralévő négy selejtezőre. A megbízott kapitány vezette válogatott Budapesten 0-0-ra végzett a románokkal, Belfastban 1-1-re az északírek ellen, majd egy pocsék első félidő után 2-1-re verte Feröert. Ahhoz, hogy esély legyen a csoport második helyére, az utolsó körben nyerni kellett volna Görögországban, de 4-3-as vereség lett a vége.

Márpedig a mostani selejtezősorozatnak számunkra csak két felemelő pillanata, illetve félideje akadt: a romániai egyenlítés és a Feröer elleni hazai fordítás. Egyébként reménykedtünk és számolgattunk, miközben mindenki számára egyértelmű volt: az egyenes kvalifikáció csak a sors ajándéka lenne.

Az viszont nem az igazi, amikor mások járják ki a sorsod. 

Ez a csapat tényleg nem igázta le Európát, de annyit azért megtett, hogy szerény eszközökkel, a saját korlátait szem előtt tartva életben tartotta a reményt, hogy egy pillanatra naggyá váljon. Emiatt pedig minden támogatást megérdemel a pótselejtezőn.

Ha ott kiharcolnánk a továbbjutást, az lenne az igazi katarzis, nem a hármas sípszó a Törökország–Izlandon. Akkor tényleg jó szájízzel, büszkén lehetne ünnepelni a megérdemelt Eb-részvételt.

Kérdés, kiemeltként kaphatunk-e olyan ellenfelet, akivel szemben ez sikerülhet.