Társoldalunk:

Dárdai ki fogja készíteni a Hertha norvégjait

2015.10.19. 18:33

A Herthát vezető Dárdai Pál keze alatt két norvég válogatott, Per Skjelbred középpályás és Rune Jarstein kapus is játszik. A vasárnapi Eb-pótselejtező sorsolásának ismeretében a helyzet a német sajtónak is ziccer volt, de Dárdai azonnal vette a lapot. 

A Berliner Kurier újságírója hozta fel a témát Dárdai sajótájékoztatóján, ám a magyar válogatott korábbi kapitánya azonnal riposztolt. 

"Egyértelmű, hogy mit fogok csinálni. Per mostantól napi három edzésen vesz részt, Runéval meg homokzsákokat cipeltetek majd, úgy legyen nagy legény a kapuban! A pótselejtezőre teljesen készen lesznek, ezt ígérhetem" - viccelődött Dárdai, aki - hogy minden félreértést elkerüljön - külön hangsúlyozta, hogy természetesen csak bolondozik. 

Per Skjelbred a magyarok elleni is ott lehet a pályánForrás: AFP


Per Skjelbred egyébként korábban kijelentette, hogy örül a sorsolásnak, mert a magyar válogatott a legkönnyebb ellenfél. 

"Tényleg ezt mondta volna? Én nem egészen így gondolom, de ebbe nem szeretnék belemenni. Maradjunk abban, hogy ötven-ötven százalék esélyt látok mindkét csapat számára" - zárta le a sajtótájékoztatót Dárdai.