Vágólapra másolva!
A Bursaspor légiósait, így a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst kritizálta egy török internetes oldal.

Csalódás - ezzel a címmel közöl cikket a Bursadporda Bügün nevű török oldal, amely komoly kritikát fogalmaz meg a Bursaspor légiósaival szemben. A cikkben megemlítik a nyáron igazolt Dzsudzsák Balázst is, akitől keveslik az eddig szerzett két gólját, és azt írták róla, klubcsapatában lemásolta a válogatottban az utóbbi időben látott teljesítményét.

A többi légiós is megkapta

Szintén lehúzzák a szlovák Miroslav Stochot, aki egyáltalán nem tudott a csapat segítségére lenni, a portugál Josúénak azt róják fel, hogy kevés az egy gólpasza, a belga csatártól, Tom de Suttertől pedig azt várták volna, hogy megfelelően pótolja a kiállítás miatt hiányzó Tomas Necidet, de ez nem sikerült neki.

A chilei Cristobal Jorquera azért lett bűnbak, mert a legutóbbi meccsen, az Antalyaspor ellen még az első félidőben kiállítottak, és a Bursaspor végül 2-0-ra kikapott hazai pályán. A Bursaspor nyolc forduló alatt kilenc pontot gyűjtött össze, és ez a 12. helyhez elég a 18 csapatos mezőnyben.