Geráék már a 83 éves klubrekordot fenyegetik

leandro
Budapest, 2015. október 17. A ferencvárosi Leandro De Almeida örül a gólnak a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Ferencváros - Szombathelyi-Swietelsky Haladás mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2015. október 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Négy mérkőzést kell veretlenül lejátszani a Ferencváros futballcsapatának ahhoz, hogy beállítsa a klubrekordot.

A Fradi a hétvégi fordulóban 3-1-re győzött hazai pályán a Haladás ellen, és ezzel 12 kör után 15 pont az előnye a táblázat élén.

A Fradi a következő fordulóban Diósgyőrbe látogat, az NB I-ben utoljára éppen a DVTK ellen szenvedett vereséget a zöld-fehér csapat, ez tavaly október 4-én volt, azóta 32 meccset játszott le a Fradi veretlenül. A klubrekord az 1931-32-ben 36 veretlenül megvívott meccs, vagyis Bödééknek ennek a beállításához már csak négy hiányzik.

A mostani 32-es sorozat itthon kiemelkedőnek számít, de Európában nem egyedülálló, a horvát Dinamo Zagren ugyanis 50 találkozó óta nem szenvedett vereséget.