Társoldalunk:

Új edzővel kell eredményesnek lennie a Vasasnak

2015.10.19. 12:23

Már nem Szanyó Károly a Vasas labdarúgócsapatának edzője.

Az NB I-ben a 11. helyen, vagyis jelenleg kiesést érő pozícióban álló Vasasnál Szanyó leváltása után Simon Antal felel a szakmai munkáért.

"A döntés nem feltétlenül az igazságosság medrében zajlott, mert bár a csapat a nyáron csaknem 30 év után bajnoki címet nyert, és az NB I-ben gyakorlatilag minden mérkőzésre elmondható, hogy optikailag is egy jó szellemben, jó hadrendben felálló csapat futott ki hétről-hétre a pályára, de ki kell mondanunk, hogy ez az eredményességgel nem párosult, nem állt mellénk a szerencse" - nyilatkozta a klub honlapján Vancsa Miklós, az angyalföldiek ügyvezető igazgatója.

Tizenkét meccsen csak három győzelem

A Vasas a hétvégén 1-0-ra kikapott a Diósgyőrtől hazai pályán, legközelebb pedig az Újpesthez látogat. Vasas eddigi 12 meccséből nyolcat elvesztett az NB I-ben, s egy döntetlen mellett mindössze három győzelme van.

Ez a második edzőváltás a mostani idényben: augusztus 19-én a Videotonnál Bernard Casonit ideiglenesen Pető Tamás váltotta, majd október 6-a óta hivatalosan Horváth Ferenc a bajnokcsapat trénere.