Vágólapra másolva!
Kabát Péter, az Újpest támadója annak ellenére morózus hangulatban volt a hétvégi bajnokit követően, hogy csapata a szenegáli Mbaye Diagne hajrában szerzett góljaival 2-0-ra nyert szombaton a Vasas ellen az NB I-ben, és ezzel három hónap után először győzött a bajnokságban.  

Történt ugyanis, hogy a csereként beálló Kabát Péter kiharcolt egy tizenegyest, és maga szerette volna elvégezni, ám Mbaye Diagne ellopta előle a lehetőséget, és maga állt a büntető mögé.


Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője az esettel kapcsolatban azt mondta, Balogh Balázs és Diagne volt a kijelölt rúgó, de az is igaz, hogy korábban viszont Kabát Péteré volt ez a feladat.

Kabát Péter szerint ami jár, az jár Forrás: MTI


A támadó az előzetes edzői utasítás ellenére valamiért azt gondolta, hogy ha a pályán van, ő számít az elsőszámú végrehajtónak, és megbotránkozott a szenegáli csapattársa tettén.

Elég nagy tiszteletlenség volt Diagne-tól, elvárnám tőle, hogy bocsánatot kérjen, de magamtól biztosan nem megyek oda hozzá" - dühöngött egy szerény párhuzammal az Újpest legendája, aki azért jelezte, számára az a legfontosab, hogy újra nyert a csapata.