Vágólapra másolva!
A magyar futball utóbbi évtizedének emblematikus figurái, Mátyus János és Supka Attila egymásnak ugrottak csapataik kupamérkőzésén. Itt van minden, amit a magyar futballvalóságról tudni akart. 

A hétvégi Nyíregyháza-Sopron (4-1) mérkőzésen már az első percekben feszült hangulat alakult ki a két kispad között, miután Supka másodedzője számon kért egy ítéletet a játékvezetőn, mire Mátyus (Supka elmondása szerint) trágár szavakkal nekik esett. „Mátyus János átjött a kispadunkhoz, minősíthetetlenül viselkedett:

– mondta az Nso-nak Supka.

Supka Attila Forrás: MTI/Kovács Tamás

A soproniak edzője aztán beismerte, hogy aztán már ő is szidalmazta Mátyust, és a játékvezető jogosan küldte fel a lelátóra, bár azt nehezményezte, hogy miért csak az ő mondandóját hallották meg.

Mátyus keményen visszavág

Sokkal kevésbé volt visszafogott Mátyus, aki így elevenítette fel a történteket. „Az előző szezonban az élvonal legfiatalabb edzőjeként egyszer s mindenkorra megtanultam, hogy az ellenfél kispadjának nem szabad semmit odaszólni. A soproniak ezt felrúgták, beszóltak nekem, és ezt úgy vettem, hogy közvetve a csapatomat is támadják. Márpedig én mindig kiállok a csapatom mellett, beleállok a vitába, fejjel megyek a falnak!”

Mátyus János Forrás: Nyiregyhazaspartacus.hu

A legjobbat azonban a végére hagyta Mátyus. „Keresztény ember vagyok, nincs bennem harag, s megbocsátok mindenkinek. Nem mehetek el azonban szó nélkül Supka Attila mérkőzés utáni nyilatkozata mellett, amelyben az állította, gusztustalan volt, amit a kispadnál műveltem. Erre csak azt mondom, hogy nekem meg az gusztustalan, ha egy férfi karika fülbevalót visel.”