Vágólapra másolva!
A Real Madrid-PSG Bajnokok Ligája-összecsapás előtt kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy minden Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic párharcáról szól majd, mint a Svédország-Portugália vb-pótselejtező előtt. Pedig nem így van, Angel Di Maria és Marco Verratti a fő téma Spanyolországban.

Az A csoport első helyéről döntő összecsapás előtt a helyiek elsősorban azért izgatottak, mert visszatér a Bernabéuba a csapat korábbi sztárja, az argentin Angel Di Maria.

"Sosem akartam elhagyni a csapatot, imádtam a klubot és Madridot is de az élet másképp hozta. A Unitednél eleinte egészen jól ment a játék, de aztán minden megváltozott, bennem is eltört valami, különösen, miután betörtek a házunkba. Onnantól csak azt néztem, merre van a vészkijárat. A PSG már korábban is el akart vinni, de akkor a Real miatt nemet mondtam nekik. A nyáron viszont nem haboztam. Megtisztelő lesz visszatérni a Bernabéuba" - mondta a mérkőzés előtt a játékos.

Beckham óta nem volt ilyen alázatos játékos

Szavait megerősítik a szurkolók is.

"Ő volt a csapatban a jó fiú. Nem voltak ügyei, ott játszott, ahová az edző állította, volt itt ő minden. Soha nem panaszkodott, alázatosan játszott a csapat alá, és taktikailag is rendkívül fontos szerepe volt, ő jelentette az egyensúlyt a védekezés és a támadás között. Bemelegítéskor és meccs után is köszöntötte a szurkolókat. Példa lehet minden Real Madrid-játékos számára, felidézte azokat a napokat, amikor David Beckham is nálunk játszott. Ugyanaz az alázat, Di Maria is igazi csapatember" - meséli Bernardo, aki már órákkal a meccs előtt a stadionnál várakozik.

Az árusok minden meccsre külön sállal készülnek Forrás: Origo / Hegedűs Henrik


A PSG szurkolói szerint is nagy fogás, azt mondják, régen örültek ennyire játékosnak.

"Hihetetlen sebessége van, intelligens, és mindig jó megoldásokat választ. Emellett van tapasztalat a spanyol és az angol fociról, az argentin válogatott alapembere, később is segíthet a véleményével, ha Dél-Amerikából akarunk igazolni" - véli Maurice, aki Párizsból is elkísérte a csapatot. "Még szép, nyerni jöttünk!" - kurjongat.

A PSG-szurkolók bizakodnak Forrás: Origo / Hegedűs Henrik


A kérdéssel a lapok is foglalkoznak,


a Marca már napokkal a meccs előtt ezt a témát feszegette.



Di Maria sosem akart távozni Forrás: Origo


A keddi újságok viszont részben már egy másik PSG-játékosról, Marco Verrattiról szólnak.

A Mundo Deportivo a Barcához, a Marca a Real Madridhoz kötődik Forrás: Origo


Ugyan Verrattit korábban a Reallal is szóba hozták, most elsősorban a Barcelonának érdekes, mióta tudni lehet, hogy Pogba ára az egekbe szökött. Mellette a dortmundi Ilkay Gündogan, és az Atlético Madrid játékosa, Koke jöhet szóba a katalánok számára. Az olasz középpályás az első számú jelölt, árát 60 millió euróra taksálják a lapot, és ugyanennyit kérne az Atlético Kokéért. A német válogatott Gündogan nagy előnye lehet, hogy ő már 25 millió euró körül mozdítható.

Megy a matekozás Pogbáért Forrás: Origo

A szintén Barcelona-párti Sport a Juventus sztárjának, Paul Pogbánal a lehetséges érkezését boncolgatja, a lap szerint összesen 150 millió euró lenne az ára adókkal és ügynöki jutalékokkal együtt - a játékos menedzsere, Mino Raiola egyedül 10 millió eurót tenne zsebre. Ez ráadásul csak a kezdet: mivel Pogba hosszú, 6 éves szerződést akar, az utolsó év végére 260 millió euróra kúszna fel az összköltsége - írja elborzadva a lap.

Eközben az AS azon sajnálkozik, hogy se Karim Benzema, sem Gareth Bale nem léphet majd pályára, de azért nagy gond nincs, hiszen itt van nekik Cristiano.

Kaszálnak a zugárusok

A meccs körül hatalmas az érdeklődés, a szurkolók Rafa Benítez első igazi próbájának tartják a meccset, nagyon kíváncsiak, hogy fog meccselni a Real mestere. A jegyárak ennek megfelelően 90 eurónál kezdődnek, de aki nem a tetőről szeretné nézni a meccset, annak egy közepes jegyért is 150-200 eurót kell fizetnie - hivatalosan.

Aki erről már lecsúszott, az csak a feketepiacon érdeklődhet. A stadion körül hemzsegnek a jegyárusok, a kínálattal nincs gond.

Pörög az üzlet Forrás: Origo


A kép jobb oldalán a Real Madrid hivatalos jegyirodája látható - egy lélek nem áll sorba. Jegyek ilyenkor már csak a VIP-szektorokba kaphatóak, abból is csak egy-egy darab, az árazás 500-600 euró körül kezdődik. Az irodától néhány lépésre viszont bőven megy a csencselés, nagyjából az eredeti ár kétszereséért.

A PSG kabalaembere Forrás: Origo


A helyi fogadóirodák egyébként szinte biztosra veszik a hazai sikert: a Real győzelme másfélszeres, a PSG-siker ötszörös pénzt hoz annak, aki így próbálja visszanyerni a jegy árát.