Vágólapra másolva!
A környezetvédőknek nem tetszik, hogy a Norwich elleni idegenbeli mérkőzésre repülővel utazik Arsene Wenger csapata.

Az Evening Standard nevű lap azt írja, a 185 kilométeres út busszal két és fél óra, a Londonból induló vonattal két óra lenne, de a csapatnál mégis úgy döntöttek, hogy a kényelmesebb megoldást választva repülővel mennek, mert úgy mindössze 14 percet kell az utazással tölteniük.

A döntés kiverte a biztosítékot a Plane Stupid nevű környezetvédő szervezetnél, amely kifejezetten károsnak tartja a rövid időtartamű repülőutakat.

Még az Arsenal-drukker is kiakadt

"Mivel éltem korábban Norwichban, pontosan tudom, hogy ezt a távolságot két óra alatt meg lehet tenni vonattal, anélkül hogy ezzel rásegítenének a klímaváltozásra. Ez nevetséges. Örök életemben Arsenal-szurkoló leszek, úgyhogy hozzászoktam ahhoz, hogy a csapat kellemetlen helyzetbe hozzon, de jobb lenne, ha csak a kezdő sípszó után szégyenítenék meg a drukkereiket" - mondta morcosan Ella Gilbert, a Plane Stupid szóvívője.

Wenger nem lett népszerű a zöldeknél a mostani döntéssel Forrás: AFP

Az Arsenal már 2012-ben is repülővel utazott a Norwich elleni meccsre, akkor Wenger azzal indokolta a döntést, hogy nem volt elérhető vonat, a busz pedig azért nem tűnt megfelelőnek, mert nem akartak a csúcsforgalomban araszolni.