Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott még sosem foglalt el olyan előkelő helyet a FIFA 1993 óta vezetett világranglistáján, mint most. A nemzetközi szövetség legfrissebb rangsorában a 20. pozícióba kúszott fel a csapat, megelőzve a 2000-ben Eb-aranyérmes, 2006-ban vb-döntős, 1998-ban vb-győztes franciákat.

A magyar válogatott november elején még a 33. helyen állt a nemzetközi szövetség világranglistáján, de a Bernd Storck irányította csapat norvégok elleni Eb-pótselejtezőkön elért két győzelmével megszerzett ranglistapontoknak köszönhetően

13 helyet javítva egészen a 20. pozícióig léptünk fel a rangsorban

- írja az MLSZ.hu.

A magyarok most olyan válogatottak előtt állnak, mint Mexikó, Oroszország, Franciaország vagy Svédország. A ranglista egyúttal azt is sugallja, hogy Magyarországé a 13. legjobb csapat Európában.

Szavazzon!

Mit gondol, reális a magyarok helyezése?

A magyar válogatottat még sosem jegyezte ilyen magasan a FIFA a világranglista 1993-as bevezetése óta. A legjobb helyezésünk a 27. volt, ezt 2011 szeptemberében érte el az akkor Egervári Sándor vezette együttes.

A FIFA.com a ranglistáról szóló cikkében kiemeli, hogy a magyarok visszatértek a legjobbak közé. A szövetség weboldala arról is ír, hogy a legtöbb pontot - 186-ot - a magyarok szerezték a legutóbbi ranglista közzététele őta.

Dzsudzsákék 43 év után kijutottak Forrás: AFP

A ranglistát továbbra is Belgium vezeti Argentína és Spanyolország előtt. A magyar válogatotthoz hasonlóan nagyot lépett előre Írország (11 helyet javítva 31.) és Svédország (10 helyet ugorva 35.).

Forrás:fifa.com

A teljes listát itt nézheti meg.