Társoldalunk:

Messinek elég gyorsan igaza lett

2015.12.04. 23:11

A Juventus Paulo Dybala vezérletével győzött a Lazio ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitómérkőzésén.

"Dybala előtt nagy jövő áll, biztos vagyok benne, hogy sokat fognak beszélni róla az elkövetkező években" - nyilatkozta a négyszeres aranylabdás Lionel Messi honfitársáról, a nyáron a Palermótól 32 millió euróért a Juventushoz igazoló Paulo Dybaláról. A Juventus 14 forduló alatt 20 gólt szerzett, és ezek közül a 22 éves Dybala kilencből kivette a részét, hatot ő szerzett, hármat pedig előkészített.

A Lazio úgy mehetett neki a rangadónak, hogy hazai pályán a második legjobb mutatóval bírt, 16 pontot szerzett, aminél csak a Napoli (19) gyűjtött többet. Ugyanakkor a Sasok az utóbbi időben leszálló ágba kerültek, az utolsó öt bajnokiból négyet elvesztettek.

Most Dybala tett azért, hogy folytatódjon a rómaiak rossz sorozata, a 7. percben Mauricio pocsék felszabadítása után az argentin lőtte vissza középre a labdát, ami Gentletti lábáról pattant be.

Aztán a 32. percben Dybala lőtt egy olyan gólt, amit nem lehetett elvenni tőle: felpörgette magának a labdát, aztán 22 méterről a bal alsóba vágta.

Az első félidőben még a laziós Radu úszott meg egy piros lapot, amikor csúnyán lekönyökölte Lichtsteinert. A második félidőben sok izgalmas nem történt, a Juve már nem törte magát, a Lazio pedig pár közepesen veszélyes kísérletet tudott csak felmutatni, amiket Buffon simán védett. Persze a mostani vereségen nem kell csodálkozni, a Lazio 2003 decembere óta nem tud nyerni a bajnokságban a Juventus ellen.

A Juventus-szurkolók pedig úgy látják, Zinedine Zidane és Andrea Pirlo után ismét egy klasszis játékos viseli a 21-es mezt.

Serie A, 15. forduló:
Lazio - Juventus 0-2 (0-2)
gól: Gentiletti (7., öngól), Dybala (32.)

szombaton játsszák:
Torino - AS Roma 15.00
Internazionale - Genoa 20.45

vasárnap játsszák:
Bologna - Napoli 12.30
Atalanta - Palermo 15.00
Fiorentina - Udinese 15.00
Frosinone - Chievo 15.00
Verona - Empoli 15.00
Sampdoria - Sassuolo 18.00
Carpi - AC Milan 20.45

A tabella:
1. Napoli 14 26- 9 31 pont
2. Internazionale 14 17- 9 30
3. Fiorentina 14 27-12 29
4. AS Roma 14 29-17 27
5. Juventus 15 22-11 27
6. Sassuolo 14 16-13 23
7. AC Milan 14 19-18 23
8. Torino 14 20-18 21
9. Atalanta 14 15-15 21
10. SS Lazio 15 17-24 19
11. Udinese 14 14-17 18
12. Empoli 14 16-20 18
13. Chievo 14 18-16 16
14. Sampdoria 14 20-22 16
15. Genoa 14 15-19 16
16. Palermo 14 13-20 15
17. Frosinone 14 14-24 14
18. Bologna 14 13-19 13
19. Carpi 14 13-27 9
20. Verona 14 10-24 6