Társoldalunk:

Cigánysoron kapta a pofonokat a magyar focitehetség

2015.12.14. 16:49

A 19 éves debreceni futballtehetség, Balogh Norbert mesélt nehéz gyerekkoráról, a nélkülözésekről, lakásuk elvesztéséről, apja börtönbüntetéséről, ám úgy érzi, most Bernd Storck keretében a felnőttválogatottságért küzdve valóra válthatja élete álmát.

Sokat változott a világ Balogh Norberttel két év alatt. Mint a DVSC.hu-nak adott interjújában elmondta, szokatlan számára az ismertség, a közöskép-kérések, főleg azok után, hogy milyen mélyről indult a karrierje.

"Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását, amíg az iskolában mindenkinek szép cipője volt, az enyém a turkálóból származott, és ez bántott. Emlékszem, már fociztam az utánpótlásban, reklámoztak David Beckhammel egy cipőt, ami nekem nagyon tetszett. Sírtam, mert annyira vágytam rá, de tudtam, esélyem sincs hozzájutni. Utólag azt mondom, nem bánom, hogy ilyen gyerekkorom volt, sőt hálás vagyok érte,  mert sokkal jobban tudom értékelni az életet, és megbecsülni azt, ami éppen van. Ha jó irányba folytatódik a sorsom, és nem lesznek soha többet anyagi gondjaim, akkor sem felejtem el soha, honnan jöttem." 

Balogh Norbert csatája a vidis Kovács IstvánnalForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott támadó azt mondja, gyerekként nyáron egész nap futballozott a barátaival a nagy melegben. "Közben nem ettünk semmit, csak játszottunk és játszottunk. (...) Előfordult, hogy már járni is alig tudtunk, olyan sokat futballoztunk." 

Amikor az első csapathoz került, beköltözött Debrecenbe, jelenleg albérletben lakik. "A szüleim azonban még Hajdúböszörményben élnek. Ők korábban elváltak, és a lakásunkból ki kellett költöznünk, elvitte a bank, mivel nem tudtuk fizetni.  A mamámhoz költöztünk: én, anyukám és a húgom, Rebeka, aki most 11 éves. Másfél éve még így éltünk, és nem volt könnyű, de most már van saját keresetem, és amennyire tőlem telik, támogatom a családomat. Bár anyukám és a húgom még mindig a mamámnál él, ami bánt engem, de remélem, az ő életük is jobbra fordul hamarosan." 

A családi élete aztán még rosszabbra fordult. "Nem a lakás elvesztése volt a legrosszabb. Apukámnak ekkor kellett egy évre börtönbe vonulnia,  dokumentummal kapcsolatos hibát követett el. Tiszalökre vitték. Nehezen viseltem, hogy ritkán láthattam, és amikor beszélőre mentem, nem érinthettem meg. Fontos ember az életemben, általa kezdtem el focizni. Sokra vitte volna, de elkövetett hibákat az életében. Tanult belőle, kiegyenesedett. A sors fintora, hogy amikor bevitték, pont akkor kerültem fel az első csapathoz. Nem volt könnyű a focira figyelni, de szerencsére sok ember támogatott, köztük anyukám, aki mind a mai napig rengeteget tesz értünk. Emlékszem, pár éve nagyon megtetszett egy kabát, ő pedig elment pluszmunkát vállalni, hogy megvehesse nekem. Nem tudtam, hogy miért megy este dolgozni, le is szidtam érte. Aztán elkezdett sírni: azért fiam, hogy megvehessem neked a kabátot. Szíven ütött. Érdekes, mert egyszer azzal a váddal illettek, hogy én azért játszom, mert apukám pénzeli a DVSC-t. Aki ezt állította, semmit nem tudott rólunk." 

Balogh Norbert nagyon csalódott volt, amikor Bernd Storck nem vitte el az új-zélandi U20-as vb-re, most azonban úgy érzi, itt a lehetőség a javításra, hiszen a német szakember behívta a nagyválogatott Telkiben edzőtáborozó keretébe. 

Te vagy a végállomás !!!!

Posted by Norbert Balogh on Tuesday, December 1, 2015

"Nagyon várom, kíváncsi leszek, hogy viszonyul majd hozzám, hiszen korábban nagyon jó kapcsolatom volt vele. Én úgy állok hozzá, hogy tiszta lappal indulok, nincs bennem sérelem. Nem is tehetném, hiszen hatalmas lehetőséget kaptam tőle az újabb bizonyításra. Egy esélyt, hogy esetleg bekerülök a felnőttválogatottba." 

A teljes cikket itt olvashatja.