Vágólapra másolva!
Az esélyesebb Juventus 3-2-re győzött a kieső helyen álló Carpi otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A címvédő sorozatban hetedik győzelmét aratta a Serie A-ban.

A Fiorentina 2-0-ra verte a Chievót, így eldőlt, hogy Paulo Sousa csapata biztosan a dobogón szilveszterezhet, ilyen bravúrra pedig legutóbb 1998-99-ben akadt példa. Az AS Roma házigazdaként 2-0-ra legyőzte a Genoát, a Farkasok sikerükkel egy hét tétmérkőzésből álló nyeretlenségi szériát zártak le.

A Milan az elmúlt két fordulóban két döntetlent játszott a tabella utolsó és utolsó előttije ellen, és úgy tűnt, a Frosinone ellen is megéghet Mihajlovic csapata. Bár a meccs egy hatalmas Milan-helyzettel kezdődött, amikor Leali pár másodperc alatt Niang és Bacca ziccerét is kivédte, a 19. percben mégis az eddigi 14 pontjából 13-at hazai pályán besöprő Frosinone szerzett vezetést, Daniel Ciofani indult be a két belső védő között, és elgurította a labdát Donnarumma alatt.

A Milan még egyszer sem tudott fordítani ebben a szezonban, ha hátrányba került, de a második elején ez gyorsan sikerült: előbb Honda passza után Abate gurított a jobb sarokba,


aztán Bonaventura emelte át a kapust, Bacca pedig ötven centiről bikázott a kapuba.


A Frosinone nem tudott újítani, és a Milan Alex szöglet utáni fejesével már kettővel vezetett,


de a 83. percben a piros-feketék védelme elaludt, így Dionisi szintén fejjel még felcsillantotta a reményt a hazaiak előtt.


A Milan azonban nem állt vissza bekkelni, hanem kihasználta, hogy a Frosinone fellazult hátul, és a csereként beállt Poli passza után Bonaventura mindent eldöntött. A Milan így a hatodik helyen karácsnyozik.

Először nyert Vincenzo Montella irányításával a Sampdoria, amely 2008 májusa után tudta újra legyőzni a Palermót. Nagyot játszott Antonio Cassano, aki az első gólnál az előkészítő szerepét vállalta magára.

Cassanót a 71. percben cserélték le, a közönség pedig felállva tapsolta. A Samp második gólja látványosra sikerült, Muriel keresztlabdája után Ivan szépen emelte át a kapust.

Az olasz bajnokság utolsó idei meccsén a Lazio egy szögletvariáció után szerzett góllal vezetett az Inter otthonában: Candrevának tették vissza a labdát, aki hatalmas erővel szétlőtte a kapu bal oldalát.

Az Inter sokáig meddő mezőnyfölényben játszott, majd a 61. percben egyenlített, Perisic passza után Icardi már az átvétellel előnybe került, aztán be is lőtte a ziccert.

A 85. percben az addig sem finomkodva játszó Felipe Melo letaglózta a 16-oson belül Milikovic-Savicot, és bár a nagy tizenegyesölő hírében álló Handanovic elsőre kiütötte Candreva lövését, a kipattanót a római játékos belőtte.

A végén még Felipe Melo feltette a koronát addigi teljesítményére, karatésokat idéző mozdulattal talpalta nyakon Bigliát, amiért piros lapot kapott. Az Inter előnye a mostani vereség után egy pontra csökkent a Fiorentina, Napoli páros előtt, és a Juve is már csak három pontra van.

Eredmény, Serie A 17. forduló:
Carpi - Juventus 2-3 (1-2)
gól: Borriello (15.), Bonucci (90+2., öngól), illetve Mandzukic (18., 41.), Pogba (50.)

AS Roma - Genoa 2-0 (1-0)
gól: Florenzi (42.), Sadiq Umar (89.)
piros lap: Dzeko (74., AS Roma)

Atalanta - Napoli 1-3 (0-0)
gól: A. Gómez (54.), illetve Hamsík (52., büntetőből), Higuaín (62., 85.)
piros lap: G. Paletta (90.), illetve Jorginho (73.)

Fiorentina - Chievo 2-0 (2-0)
gól: Kalinic (20.), Ilicic (32.)

Verona - Sassuolo 1-1 (1-1)
gól: Toni (39.), illetve Floccari (34.)

Frosinone - AC Milan 2-4 (1-0)
gól: D. Ciofani (19.), Dionisi (83.), illetve Abate (50.), Bacca (55.), Alex (77.), Bonaventura (90+3.)

Sampdoria - Palermo 2-0 (0-0)
gól: Soriano (54.), Ivan (75.)

Torino - Udinese 0-1
gól: Perica (41.)

Internazionale - Lazio 1-2 (0-1)
gól: Icardi (61.), illetve Candreva (5., 86.)
piros lap: Felipe Melo (90.), illetve Milinkovic-Savic (93.)

Az élcsoport:
1. Internazionale 36 pont
2. Fiorentina 35 (33-15)
3. Napoli 35 (31-15)
4. Juventus 33
5. Roma 32
6. Milan 28