Vágólapra másolva!
Hivatalosan is bemutatta az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata a három új szerzeményt, Kaan Ayhant, Marco Fabiant és Huszti Szabolcsot.

Nem szerepelt túl jól az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata a Bundesliga őszi szezonjában: az együttes 17 forduló alatt négy győzelem és öt döntetlen mellett nyolc vereséget szenvedett, és az így begyűjtött 17 ponttal éppen elkerüli a kiesőzónát.

A 14. helyen álló együttes számára így muszáj volt megerősítenie keretét, és Bruno Hübner sportigazgató, valamint Armin Veh edző boldogan mutatta be új szerzeményeit.

Huszti meg akarja mutatni

Huszti Szabolcs visszatérése igazi szenzáció, a korábbi 51-szeres válogatott középpályást ugyan még egy évig szerződés kötötte a kínai Csangcsun Jatajhoz, de a Frankfurt kivásárolta és másfél plusz egyéves szerződést kötött a játékossal.

Huszti Szabolcs Forrás: Eintracht.de

Huszti nem számít ismeretlennek a Bundesligában, hiszen 2006-2009 és 2012-2014 között a Hannovert erősítette.

Természetesen nagy a különbség Kína és Németország között, de minden tudásommal és tapasztalatommal azon leszek, hogy segítsek a klubnak" - nyilatkozta.

Hozzátette, a honvágy mellett más is közrejátszott abban, hogy visszatért Európába. "A családdal együtt választottuk ismét Európát, azért is, mert ismét apa leszek, a feleségem a második gyermekünket várja” - idézte Husztit a Kicker.

Ayhan 17 év után váltott

Ha azt írjuk, 17 év után váltott klubot Kaan Ayhan, akkor azt hihetnénk, egy idős játékos szerződtetett a Frankfurt, pedig nem: a török származású, de gelsenkircheni születésű labdarúgó

négyévesen kezdett el futballozni a Schalkéban,

és most, 21 évesen is csak fél évre kölcsönbe érkezett az Eintrachthoz.

"Ez az első váltásom, de meggyőződésem, hogy itt fogom megtenni a következő lépést a karrieremben" - nyilatkozta a török és német utánpótlás-válogatottakban is szerepelt középső védő.

Olimpiai bajnok Frankfurtban

A harmadik játékos, Marco Fabian eddig 25-ször volt mexikói válogatott, a 26 éves játékos megszerzésével ugyancsak a támadófutballt szeretné erősíteni a klub. "Az elmúlt néhány hét során sokat beszéltem a Leverkusenben játszó Javier Hernandezzel, ő mesélt nekem a Bundesligáról” - mondta Fabian.

Marco Fabian Forrás: AFP/Khaled Desouki

A mexikói U21-es válogatottal 2012-ben olimpiai bajnoki aranyat nyert játékos a Guadalajara és legutóbb 2013-2014-ben a Cruz Azul játékosaként is eredményes volt: előbbi színeiben 194 meccsen 49, utóbbiban 31 mérkőzésen 8 gólig jutott.

Véget ért a bevásárlás

"Úgy gondolom, ezzel a három játékossal be is fejeztük a januári bevásárlást. Egy-két labdarúgónkért kaptunk már ajánlatot, de kulcsemberről biztosan nem mondunk le" - nyilatkozta Bruno Hübner sportigazgató.