Vágólapra másolva!
Menesztette francia vezetőedzőjét, Rudi Garciát az AS Roma labdarúgóklub, az elvártnál gyengébb szereplés miatt.

A Bajnokok Ligája-résztvevő fővárosiak jól kezdték az idényt, de elmúlt tíz tétmérkőzésük közül csak egyet tudtak megnyerni, ezért a bajnoki tabella ötödik helyére csúsztak vissza. Hátrányuk hét pont az éllovas Napolival szemben.

Az 51 éves Garcia 2013-ban vette át az AS Roma irányítását, amellyel tavalyelőtt és tavaly is ezüstérmet nyert a Serie A-ban.

Spalletti visszatér

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a szerda délutáni edzést Alberto De Rossi - a Primavera-csapat edzője, a középpályás Daniele édesapja - tartja, de egybehangzó sajtóértesülések szerint Luciano Spalletti lesz az új vezetőedző.

Két olasz kupát és egy Szuperkupát nyert korábban Tottiékkal Forrás: AFP

Az 56 esztendős tréner 2005 és 2009 között már irányította a rómaiakat, ezalatt két olasz kupa-győzelmet és egy Szuperkupa-sikert ünnepelhettek. 2009 és 2014 között a szentpétervári Zenit edzője volt. Új szerződése állítólag 2017 nyaráig szól majd.

Garciának egyékbént jobb a győzelmi mutatója (56,8 százalék) a Romával a Serie-ban, mint Spallettinek (53,9 százalék), igaz, utóbbi jóval több meccset tudott le a csapatnál.