Stieber Zoltánt végre elengedi a Hamburg

Stieber Zoltán
Helsinki, 2015. június 13. Stieber Zoltán (elöl) és a finn Kasper Hamalainen az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportjában játszott Finnország - Magyarország labdarúgó-mérkőzésen Helsinkiben, az olimpiai stadionban 2015. június 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Bild értesülései szerint a Hamburg végre hajlandó elengedni a teljesen mellőzött Stieber Zoltánt, aki iránt német másodosztályú klubok érdeklődnek. 

„Kérem a klubot, hogy engedjen el, de mindig ugyanazt az elutasítást kapom. És ez így megy hónapok óta.

– nyilatkozta a Bildnek Stieber, akiért 1,2 millió eurót fizetett a HSV a Fürthnek, de idén szinte egyáltalán nem kap lehetőséget a csapatnál.

A játékos a német lap szerint azzal győzte meg a Hamburgot, hogy

az Európa-bajnoki keretbe szeretne kerülni, ehhez pedig játszania kell.

Úgy néz ki, a Hamburg kölcsönadja a magyar támadót, de csak akkor, ha a szerződésébe kötelező kivásárlási záradék is kerül.

Stieber Zoltán a válogatottban Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Bild úgy tudja, a Nürnberg az első számú kérő, meg is szólaltatta Andreas Bornemannt, a klub sportigazgatóját. „Stieber valóban a kiszemeltünk, egy ilyen stílusú játékost keresünk pont az ő posztjára, de azért vannak más nevek is a pakliban” – mondta Bornemann.

A lap hozzáteszi, az Arminia Bielefeld és a Fortuna Düsseldorf is képben lehet Stiebernél.