Vágólapra másolva!
Húszpercnyi játéklehetőséget kapott a Palermo labdarúgócsapatának újonnan igazolt magyar játékosa, Balogh Norbert, de a szicíliai együttes az utolsó 25 percet emberhátrányban töltve végül 4-0-ra kikapott a Genoa otthonában.

Balogh a 70. percben lépett pályára Bryan Cristante helyére, ahogy korábbi klubja, a Debrecen honlapja írta, "a magyar támadónak voltak hasznos megmozdulásai, bemutatott néhány szép cselt és szerelést."

A Gazzetta és a Mediagol.it 5-ös osztályzatot adott neki, de ennyit kapott az ugyancsak csereként pályára lépő korábbi olasz válogatott csatár, Alberto Gilardino is.

Balogh Norbert bemutatkozott Palermóban Forrás: Twitter/Palermo

A magyar játékosról szombaton azt mondta Fabio Viviani, a Palermo ideiglenesen kinevezett edzője, hogy nagyszerű futballista.

"Azok a játékosok, akik most érkeztek, technikailag nagyszerűek. Balogh lenyűgözött és nagyon jó benyomást tett rám, hiszen agilis, gyors és technikailag is képzett. Azonnal bevethető, annyira tehetséges. De türelmesnek kell lennünk vele, időre lesz szüksége, ugyanis olasz és angolul sem beszél" - nyilatkozta Viviani.