Vágólapra másolva!
A téli átigazolási szezonban nem hagyja el a Liverpool csapatát a magyar válogatott kapus Bogdán Ádám, mert Jürgen Klopp vezetőedző ragaszkodik hozzá, hogy maradjon. Tavasszal esetleg szóba kerülhet a kölcsönadás.

"A szerda délutáni edzésen egyeztettem Jürgen Klopp-pal, és elmondtam neki, hogy az állandó játéklehetőség miatt szeretnék kölcsönben védeni, akár Angliában maradva, akár Európában.

– mondta a Liverpool magyar kapusa, Bogdán Ádám az Origo tudósítójának Liverpoolban.

Hozzátette, ez volt az első alkalom, hogy beszélt a helyzetéről a csapat vezetőedzőjével az Exeter elleni hibája óta.

Klopp szerint időre van szüksége

"Azt mondta, a hibám ellenére nem tart rosszabb kapusnak, mint korábban, viszont úgy véli, szükségem van egy kis időre, amíg újra felépítem magam. Bár voltak ajánlataim, lehetőségeim, most úgy néz ki, a téli átigazolási szezonban már nem megyek sehova" – számolt be az Origónak Bogdán.

Bogdán Ádámmal a Liverpool melwoodi edzőközpontjában beszélgettünk Forrás: Origo


A kölcsönadás azért vetődött fel, mert miután a Liverpool idén január 11-én visszarendelte az addig a skót Aberdeennél kölcsönben védő Danny Wardot, Bogdán a harmadik helyre szorult a kapusok rangsorában. Márpedig a közelgő Európa-bajnokság miatt mindenképp szeretne játékban lenni.

Lehet még azért egy kiskapu

"Ez a megoldás egyrészt jó, hiszen Jürgen Klopp jelezte, hogy bízik bennem. Másrészt viszont rossz, mert nem látom, mennyi játéklehetőséghez jutok majd így. Illetve szóba került a beszélgetés során egy tavaszi, átigazolási szezonon kívüli, úgynevezett emergency loan (rendkívüli kölcsönadás) lehetősége, de ez is csak úgy jöhet szóba, ha a Liverpool bármikor visszarendelhet ebből a pozícióból, és nem kell kivárnia az általában megszokott 28 napot" – magyarázta a kapus.

Az edzőközpontban Jürgen Klopp érkezése óta rendkívül szigorúak a szabályok, sem újságírók, sem családtagok nem látogathatják az edzéseket Forrás: Origo


Bogdán Ádám bajnoki meccsen a Watford ellen védett először a Liverpoolban a Premier League-ben, de egy szöglet után kiejtette a labdát, és hiába fogta meg újra, kirúgták a kezéből. A találat szabálytalan volt ugyan, de a játékvezető megadta, és a csapat szurkolói részben a kapust hibáztatták a bekapott gólért. A Liverpool végül 3-0-s vereséget szenvedett.


A bajnokságban csak beugróként számítottak Bogdánra, de a Ligakupában rendre ő kapott lehetőséget, és eleinte élt is vele. Megbízható volt, kimondottan jól teljesített, sőt olyan meccs is akadt, amelynek ő volt a hőse: a Carlisle United ellen, például, három kivédett büntetővel juttatta tovább a csapatot.


Ennek ellenére a Stoke elleni Ligakupa-elődöntő első meccsén Simon Mignolet, az első számú kapus kapott lehetőséget. A negyedosztályú Exeter elleni FA-kupa-meccsen aztán Jürgen Klopp választása ismét Bogdánra esett, a meccs pedig csak 2-2-es döntetlenre végződött, miután a magyar kapus szögletből kapott gólt.


A Liverpool legközelebb szombaton lép pályára a West Ham United elleni FA-kupa-meccsen, a Ligakupa februári döntőjében pedig a Manchester City lesz az ellenfele.