Vágólapra másolva!
Régóta pengeélen táncol az egyszeres horvát kupagyőztes és hétszeres bajnoki bronzérmes eszéki futballklub, amely a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc tulajdonába kerülhet. Orbán Viktor bizalmasának örülnének a helyiek, mert úgy látják, más választása nincs az Osijeknek. A szurkolók még a bojkottot is beszüntetnék, ha új tulajdonos érkezne. 

– akad meg a szemünk Horvátország negyedik legnagyobb városában járva egy 1991-ben készült falfirkán. A felirat a délszláv háború idején, közvetlenül Vukovár eleste után került a falra, amikor a szerbek már Eszéket ostromolták. A készítője akkor még nem tudhatta, hogy a város végül tényleg kitart.

– ezt már a helyi futballcsapat stadionjára pingálta fel egy elszánt lokálpatrióta. A feliratok is sejtetik, hogy az optimizmus az eszékiek sajátja, pedig a futballcsapat az utóbbi években rohamtempóban száguldott a szomorú vég felé.

Az eszéki nacionalisták a háborús bűnökkel vádolt horvát tábornokok szabadon engedése mellett is szót emelnek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az a csapat, amely a horvát függetlenség kikiáltása óta hétszer lett bronzérmes, és a Dinamo Zagreb, a Hajduk Split és a Rijeka mellett negyedikként mondhatja el magáról, hogy sosem esett ki az élvonalból, most oda jutott, hogy kétségbeesetten keresi a befektetőt, aki megmenti a megszűnéstől.

Ő lenne Mészáros Lőrinc, a magyar kormányfő bizalmasa, a Puskás Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke.

A gázszerelőből milliárdossá vált felcsúti polgármester feltűnése csak első hallásra tűnik meglepő fordulatnak, az Orbán által alapított akadémia ugyanis évek óta együttműködik az eszékivel. Ráadásul a PFLA U17-es korosztályát irányító Ivan Kuseovic Eszéken született, sőt játszott is a csapatban.

A horvátot megfúrták, a magyarnak örülnek

Bár a Magyar Narancs azt írta, hogy egy nemrég megtartott önkormányzati ülésen Jaroslav Pecnik, a baloldali ellenzék képviselője alvilági üzletembernek titulálta Mészárost, a helyi szurkolókat nem igazán érdeklik Mészáros állítólagos vagy valós viselt dolgai. Ivica Polih, a Kohorta nevű helyi szurkolói csoport vezetője legalábbis azt mondta az Origónak, egy korábban épp általuk megfúrt horvát sörgyárossal szemben szívesen látnák Mészárost, hiába külföldi. Merthogy

hanem van futballal kapcsolatos szakmai múltja”.

Az NK Osijek stadionja Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

„A Dráva parti városom, az ifjúságom, és minden” – hirdeti az 1988-ban alapított Kohorta graffitije a klubházzal szemben, mit jelent a tagoknak az NK Osijek. Egy másik oszlopon pedig azzal a meglepő állásfoglalással szembesülünk, hogy Eszék Eszéknek szurkol. A korábban 22, ma 19 ezres stadionban mostanság mégis elég sok az üres szék,

a Kohorta ugyanis a szezon kezdete óta bojkottálja a meccseket,

ezzel jelezve, hogy az ultrák megunták az évek óta tartó vegetálást.

Ivica Polih kérdésünkre kijelentette, véget vetnek az önkéntes száműzetésnek, ha végre új tulajdonosa lesz a klubnak.

A városházán Drazen Aleric, a társadalmi kapcsolatokért felelős osztály vezetője megerősíti, hogy Mészáros cége megegyezett az önkormányzattal a város 46,6 százalékos tulajdonrészének megvételéről. Százezer kunát (4,2 millió forintot) fizetne, de vállalta, hogy kifizeti az adósságokat, és ha a tranzakció létrejön, a helyi OTP-fiókban letétbe helyezett 2 millió eurót a klubra költi. Ez nagyjából egyévi költségvetés.

Drazen Aleric szerint már csak technikai kérdés az eladás Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az aláírásra a tervek szerint február első hetében kerülhet sor, ennek Aleric szerint már csak adminisztratív feltételei vannak, például az illetékes minisztérium jóváhagyása. (Azóta, hogy Alericcsel beszéltünk, kiderült, hogy lehet még egy akadály: a klub egyik tulajdonosának hitelezői keveslik a Mészáros Lőrinc által a részvényekért ajánlott vételárat. Erről itt olvashat bővebben.)

Vagy ez, vagy a megszűnés

Az osztályvezető azt mondja, a 36 tagú városi tanács egyhangúlag szavazta meg az eladást, még az is igennel voksolt, aki a kételyeit hangoztatta.

A német befektetőnek nem kellett

A tízcsapatos horvát bajnokságban jelenleg a 9. helyen szomorkodó NK Osijek akkor került igazán szorult anyagi helyzetbe, amikor az ország 2013-ban belépett az Európai Unióba. Az uniós jogharmonizáció miatt megváltozott a sporttörvény, a csapat részvénytársasággá alakult, és nem tudták többé a város pénzéből fenntartani. A csapat azonban még a bajnokság legjobbjai közé tartozott, így a vezetőség túlvállalta magát, a fizetések elszálltak, és ez adósságot generált. Tavaly nyáron egy korábbi futballista közvetítésével feltűnt egy német befektetői csoport, átvilágította a klubot, aztán indoklás nélkül kihátrált az üzletből.

„Hogy mit várunk az új tulajdonos érkezésétől? Eszék a negyedik legnagyobb horvát város, és jó lenne, ha a csapat ismét a tabella első felében végezne. Trófeákban nem gondolkodunk, de a nemzetközi kupasorozatokba jó lenne eljutni, és stabil pénzügyi háttérrel úgy vélem, megoldható, hogy a Dinamo, a Hajduk és a Rijeka mellé-mögé felzárkózzon a klub. Sok választásunk nem volt, vagy ezt az utat választjuk, vagy megszűnik a csapat, amelyet sokan szeretnek, és sokan büszkék rá” – magyarázta Aleric, hozzátéve, hogy az akadémiát továbbra is támogatja a város.

Rohadó beton és szemétlerakó

A városházáról a stadionhoz vezet az utunk. Egyike annak a négy horvát arénának, amely potenciális helyszínként bekerült a magyarokkal közös 2012-es, nulla szavazattal elbukó Eb-rendezési pályázatba. Ahhoz képest, hogy a neve

Gradski vrt, vagyis városi kert,

elég lepukkant állapotban van. 2010-ben átesett egy felújításon, de az jórészt a gyepszőnyeget, a székeket és a kerítést érintette.

2013-ra beterveztek egy komplett renoválást, de nem lett belőle semmi, pedig a beton már több helyen mállik, az egyik lelátórész alatt pedig egy nagyobb szemétlerakat éktelenkedik.

Eb-helyszín is lehetett volna Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A klubházban gyanús csend fogad, a titkárnők azzal ráznak le, hogy az első csapat Boszniában edzőtáborozik, ezért nincs bent senki, aki beszélhetne az ügyről. A parkolóban két ifijátékosba botlunk, ők előveszik a betanult panelt, amely szerint mindegy, ki vezeti a klubot, csak menjen a bolt, és különben sem mondanak semmit, mert még nincs hivatalos döntés.

Akkor jött a baj, amikor sikeres volt a klub

Az Osijek legsikeresebb korszakában – így az 1999-es kupagyőzelem idején – Antun Novelic volt az elnök, a kilencvenes évek egyik leghíresebb iparmágnása – mondja kérdésünkre Kresimir Lackovic, a Glas Slavonije nevű helyi lap újságírója. Novelicnek több bírósági ügye is volt, az egyik például azért, mert öt játékos eladásából befolyt 57 millió kunával (2,5 milliárd forint) megkárosította a klubot. 2009-ben bekövetkezett haláláig ő volt a tulajdonosa annak a városi banknak is, amelynek szintén van részesedése a focicsapatban, és amely jelenleg ugyancsak csődeljárás alatt áll.

Amikor az adósságok nőni kezdtek, az Osijek a városhoz fordult.

Eszék tulajdonrészt vásárolt, majd az adósságot részvényekké alakították, így kerültek további tulajdonrészek városi cégekhez: a bankhoz, a vízművekhez és a korábbi mezőgazdasági kombináthoz. Mészáros most ezeket a részesedéseket is meg akarja szerezni, hogy elérhesse a szabad döntéshozatalhoz szükséges 75 százalékos tulajdoni hányadot.

A Kohorta szurkolói csoport 1988-ban alakult Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az Osijek legfőbb bevételi forrása a nehéz időszakban a játékoseladás volt, de míg 2000-ben a Leverkusen még 3 millió eurót fizetett Jurica Vranjesért, tavaly januárban a Rijekához igazoló Josip Misic már csak 250 ezer eurót hozott a klubnak. Az utolsó nagy üzletet 2010-ben kötötték, a mostanra 34-szeres válogatott Domagoj Vida 2,4 millió euróért ment a Leverkusenhez.

Akit lehetett, azt eladták

A pénztelenség időszaka egyvalamire biztosan jó volt: kiderült, hogy az Eszék akadémiája olyan játékosokat termel ki, akik megállják a helyüket a horvát élvonalban. A csapat jórészt a saját nevelésű focistákra támaszkodva élte túl az elmúlt szezonokat. Nagy céljai nem lehettek, de a bennmaradás legalább összejött.

Egy korábbi eszéki akadémistát az NB I-et követők is ismerhetnek,

Marko Dinjar jelenleg éppen a Puskás Akadémia játékosa.

Korábban játszott Győrben is, de 2008-ban még 600 ezer euróért vette meg az Osijektől az orosz Tyerek Groznij.

És Abramovics első milliójával mi van?

Amikor az újságírót arról kérdezzük, hogyan állnak a helyiek Mészáros szerepvállalásához, azt feleli, a horvátok mindennel kapcsolatban szkeptikusak, ami a gazdasági és politikai helyzettel függ össze. „Remélem, Mészárosnak komoly tervei vannak Eszékkel. Az emberek végre látnak valami reménysugarat, és

A törvények szerint ha három hónapig nincsenek kifizetve a bérek és a járulékok, az automatikusan csődöt eredményez, és az Osijek számláját már többször zárolták csődeljárás miatt. Korábban egy helyi sörgyáros meg akarta venni a klubot, de a szurkolók nem engedték, mert kormányközeli, kétes hírű vállalkozónak tartották. Most, hogy Mészáros feltűnt, róla is lehet hallani ezt-azt, de kérdem én, Abramovicsot piszkálták valaha azzal, hogy neki miből jött össze az első milliója?”

Feltűnt egy háborús bűnös

A Magyar Narancs azt írta, Mészáros horvátországi feltűnésében szerepet játszhatott egy korábbi háborús bűnös, a tavaly szabadult Branimir Glavas, ő közvetíthetett a felcsúti polgármester és a városvezetés között. Lackovic szerint Glavasnak annyi köze lehetett az egészhez, hogy jó barátja Mészáros üzlettársa, Ivan Mestrovic apjának. Mestrovic sok időt tölt Dubajban, és hasonlóan sokat Magyarországon is, mivel tulajdonostárs a Mészárossal közösen birtokolt City Mail nevű cégben, amely nemrég a Magyar Posta riválisa lett.

Új stadion is lehet, de konkrét terv még nincs Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Ottjártunk után, péntek este a Kohorta demonstrációt tartott Eszék egyik forgalmas terén, és a beszámolók szerint elég sok egyszerű szurkoló is csatlakozott a csoport tagjaihoz. Túlzás lenne állítani, hogy kimondottan Mészáros Lőrinc mellett demonstráltak, de lényegében azt követelték, hogy senki ne akadályozza meg a klub eladását.

A felcsúti polgármester tehát az első csatát már megnyerte:

idegen pénzember helyett olyan befektetőt látnak benne, aki tényleg a klub utolsó esélye.

A drukkerek korábban már megmutatták, milyen könnyen lesz valaki kegyvesztett náluk: az 1998-as vébé gólkirályát, a pályafutását az Osijekben kezdő Davor Sukert félistenként imádták, míg meg nem választották a horvát szövetség elnökének. Úgy érezték ugyanis, hogy Suker az új pozíciójában Zoran Mamicnak, a gyűlölt Dinamo Zagreb elnökének bábja lett.