Vágólapra másolva!
A magyar válogatott Nikolics Nemanja két gólt szerzett a lengyel labdarúgó-bajnokság első tavaszi fordulójában a Jagielloniát 4-0-ra legyőző Legia Warszava színeiben.

A vajdasági származású csatár már a hetedik percben vezetéshez juttatta csapatát, majd az 58. percben együttese harmadik találatát is ő jegyezte.

Nikolics ezzel 22 forduló után 23 gólnál jár,

és toronymagasan vezeti a góllövőlistát. A Legia továbbra is második a tabellán, mindössze három ponttal a Piast Gliwice mögött.

Forrás: Legia.com

A másik vasárnapi mérkőzésen

Lovrencsics Gergő a kezdőcsapatban kapott helyet

a Lech Poznan együttesében, amely 5-2-re nyert a Termalica Bruk-Bet ellen, és az ötödik helyre lépett előre. A poznaniaknál Kádár Tamás eltiltás miatt nem játszott.