Vágólapra másolva!
Csúcsrangadóval indul újra a Bajnokok Ligája, a PSG és a Chelsea rutinos ellenfélként csap össze a nyolcaddöntőben, ráadásul az esélyesebbnek tűnő párizsiaknál egy botránnyal vezetik fel a rangadót. A Benfica a Zenitet fogadja a játéknap másik meccsén. 

Ellentétes okból, de a bajnokság helyett a PSG és a Chelsea számára is a BL-nyitány lesz a tavasz legfontosabb meccse, hiszen míg a párizsiak behozhatatlan előnnyel vezetik a Ligue 1-et, addig a Chelsea-nek már ősszel elszállt minden reménye, hogy megvédje a címét a Premier League-ben.

A PSG formájáról sokat elmond, hogy néhány napja simán húzta be Marseille-ben a francia klasszikust,

és huszonnégy ponttal vezeti a francia bajnokságot.

Ha a következő két fordulóban is nyer Laurent Blanc csapata, 10 fordulóval a szezon vége előtt megszerzi a bajnoki címet.

Zlatan Ibrahimovic és Branislav Ivanovic a tavalyi PSG-Chelsea-n. Forrás: AFP

Igaz, múlt hétvégén a Lille elleni 0-0-lal a PSG elveszítette – minden sorozatot beleszámítva – 16 meccses győztes sorozatát, miközben a vergődő Chelsea 5-1-re intézte el a Newcastle-t a Premier league-ben – ez volt idén a legnagyobb arányú győzelmük.

A Chelsea-nél azért szó sincs a párizsiakéhoz hasonló diadalmenetről, a Bl-továbbjutást kiharcolása után nem sokkal a klub kirúgta José Mourinhót, és az egyszer már beugróként jól teljesítő Guus Hiddinket nevezte ki edzőnek. A Chelsea-nél abban bíznak, hogy

a holland meg tudja ismételni 2009-es teljesítményét,

amikor Luis Felipe Scolarit váltva FA-kupa győzelemig vezette a csapatot, a BL-ben pedig az elődöntőig jutottak, ahol a Barca vitatható körülmények között, Iniesta utolsó percben bevágott lövésével ejtette ki őket.

Andrés Iniesta a BL történetének egyik legemlékezetesebb gólját lőtte a Chelsea ellen Forrás: AFP/Lluis Gene

A Chelsea és a PSG rendszeresen összefutnak a BL-ben, ez már zsinórban a harmadik meccsük lesz. A legutóbbi két szezonban lejátszott meccsek után egyenlő a mérlegük: előbb a Chelsea, majd a PSG jutott tovább idegenben lőtt góllal, összesítésben 3-3-ra áll a két csapat.

Lebuzizta edzőjét a PSG jobbhátvédje

Mindkét csapatnak vannak hiányzói, a Chelsea két középhátvédjét veszítette el sérülés miatt (Zoumának a térde, Terrynek a szalagjai mentek tropára), Matic eltiltott és Oscar szereplése sem biztos. A PSG-nél Pastore és Lavezzi valószínűleg nem játszhat, Serge Aurier pedig biztosan nem, pedig az elefántcsontparti jobbhátvédnek kutya baja.

Aurier egy szurkolók által szervezett és lebonyolított periscope-os élő közvetítés alatt

homoszexuálisnak nevezte a csapat edzőjét, Laurent Blanc-t,

majd hozzátette, Zlatan Ibrahimovic is une fiotte (kb.: köcsög), és a moderátor érdeklődésére elmondta, hogy az edző és a játékos orálisan közel állnak egymáshoz.

Zlatan Ibrahimovicnak szemtől-szembe lehet, hogy nem merne ilyeneket mondani Forrás: AFP

Az elefántcsontparti nem állt meg itt, Gregory van der Wielről is azt állította, hogy ő is meleg, a csapat olasz kapusát, Salvatore Sirigut pedig egyszerűen semmirekellőnek nevezte, amikor azt kérdezték tőle, jobb kapus-e, mint a német Kevin Trapp.

Aurier alapembere a PSG-nek, de az ügy után a klub vezetősége berendelte, és bár a büntetés mértékéről még nincs információnk, az bizonyos, hogy „magaviseleti okokból” kikerült a Chelsea ellen készülő keretből.

Az elefántcsontpartinak tavaly is volt hasonló ügye a Chelsea ellen,

amikor a Zlatan Ibrahimovicot kiállító Björn Kuipers bírót küldte el keresetlen szavakkal a bánatba. Akkor az UEFA három meccsre felfüggesztette.

Játékon kívüli oroszokat fogad a Benfica

A játéknap másik mérkőzését a Benfica és a Zenit játssza. Az oroszok nagyon könnyedén nyerték meg a BL történetének talán leggyengébb csoportját, míg a Benfica az Atlético Madrid mögött lett második a C csoportban. A portugálok esélyét növeli, hogy Oroszországban bő két hónapja nincs klubfoci, így a Zenit játékosai bizonyosan meccshiánnyal küzdenek.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők:
PSG-Chelsea, 20.45
Benfica-Zenit, 20.45