Vágólapra másolva!
Magyar játékosaival a kezdőben játszotta le az év meccsét az ausztrál bajnokságban a Perth Glory, amely kilencgólos, fordulatos mérkőzésen verte a forduló előtt listavezető Brisbane Roart.

VAdócz Krisztián és Sándor György is a Perth Glory kezdőjében kapott helyet, és mindketten végig a pályán voltak a Perth 6-3-as győzelmével végződött összecsapáson. A meccs azonban minden volt, csak sima nem.

A nézőcsúcsot jelentő 13 ezer néző előtt lejátszott meccsen a Perth már az 5. percben vezetett, de az első félóra végén már a Brisbane vezetett. A szünetig hátralevő negyedórában kemény adok-kapok zajlott, egyenlített a Perth, újra megszerezte a vezetést a Brisbane, majd megint a Gloryn volt a sor: előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. Mindez alig 10 percen belül.

Sándor György Forrás: MTI/Beliczay László

A második félidőben még kétszer betaláltak a hazaik, és végül magabiztosan nyerték meg a meccset. A magyar játékosok nem szereztek gólt, gólpasszt sem adtak. A Perth a 7. helyen áll, a Brisbane a második helyre csúszott vissza.