Vágólapra másolva!
Nem bírta idegekkel Kelly Sotherton, amikor kedvenc csapata, az Arsenal a második gólt is bekapta a Barcelonától a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő londoni odavágóján.

Az olimpiai bronzérmes hétpróbázó fogta a távirányítóját, és a televíziójába állította, miután Mathieu Flamini felvágta Lionel Messit a 16-oson belül.

"Két buta hiba, ilyet nem lehet elkövetni a Barcelona ellen.

- kommentált Sotherton, aki tavaly februárban azzal került be a hírekbe, hogy ellopták a Nemzetközösségi Játékokon nyert aranyérmét.

Forrás: Jamie Fox / Twitter

Az Arsenal hat év után igyekszik újra bekerülni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ám nagyon úgy tűnik, hogy a rajongóknak további éveket kell még várniuk. Lionel Messi ugyanis Londonban lenullázta az Ágyúsokat: előbb a 71., majd a 83. percben talált be.

Utóbbi gól előtt

Flamini teljesen feleslegesen szabálytalankodott Messi ellen,

aki nem is hibázta el a 11-est.

Ekkor telt be a pohár a meccset tévén követő Kelly Sothertonnál, aki olyan nagy erővel elhajította a távirányítóját, hogy az beleállt a tévéjébe.

Erről a brit atléták mellett dolgozó Jamie Fox posztolt egy képet, aki a 39 éves egykori sportolónővel nézte a meccset.

Sotherton a 2004-es olimpián és a 2007-es vb-n is bronzérmet nyert hétpróbában, de 400 méteren és távolugrásban is voltak jobb eredményei Forrás: AFP/Glyn Kirk

A meccs után Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere sem volt túl optimista: "Reálisan nézve, nagyon-nagyon nehéz, sőt talán lehetetlen lesz innen felállni.

De azért meg kell próbálnunk. Most voltak esélyeink, de elpuskáztuk őket" - nyilatkozta a francia tréner.