El nem hinné, mennyivel nőtt a Fradi-szurkolók száma

leandro
Budapest, 2015. október 17. A ferencvárosi Leandro De Almeida örül a gólnak a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Ferencváros - Szombathelyi-Swietelsky Haladás mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2015. október 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Orosz Pál egy budapesti sportkonferencián azt mondta, a Ferencváros futballcsapatának a célja a rendszeres részvétel az Európa Liga csoportkörében, annak ellenére, hogy egyelőre sokkal kevesebb pénzből gazdálkodhat a csapat, mint például az osztrák bajnokság második legjobbja. Az FTC Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a Fradi-szurkolók száma hatszázezerrel növekedett az elmúlt öt évben.

"Szeretnénk nemzetközi szinten is értékes produktumot létrehozni, mivel a Fradit a hagyománya erre predesztinálja. De nagyon mélyről indultunk. A Ferencvároshoz öt éve a marketingszakmából érkeztem, és természetes volt, hogy a sportvonulat mellett az üzleti vonulat fejlesztésére is hangsúlyt helyezzünk. Ehhez először is meg kellett néznünk, hogy milyen márka van a kezünkben, ezért végeztettünk egy reprezentatív felmérést" – mondta Orosz Pál, a Fradi futballcsapatát működtető cég vezérigazgatója a sport és az adatelemzés kapcsolatáról szóló, U1 Sport Data Analytics Summit nevű konferencián.

Orosz Pál szeretné, ha a Fradi mihamarabb elérné a Rapid Wien szintjét Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Orosz Pál elárulta, az öt évvel ezelőtti felmérés szerint akkor 1 millió 40 ezer szimpatizánsa volt a Fradinak. A klub az első- és a másodrendű preferenciát vizsgálta – utóbbi azt jelenti, amikor valaki elsősorban, például, a lakóhelye csapatáért szorít, de utána az FTC a kedvence. A klub öt évvel később, még a hazai kupasikerek előtt, újabb adatokat kért a népszerűségéről, és kiderült, hogy

1,68 millió szurkolója van a csapatnak.

A vezérigazgató szerint teljes képtelenség, hogy a Fradi az európai elitmezőny közelébe érjen. "Amikor átvettük a csapatot öt éve, egy célunk volt, hogy elérjük az európai középmezőnyt egy meghatározott időn belül.

náluk a női csapatnak ekkora a büdzséje, a férfi 180 millió euróból gazdálkodik. A céljaink eléréséhez olyan befektetések kellettek, mint a Thomas Doll-féle edzői stáb leigazolása. Ebbe invesztálnunk kellett, de ha a tabellára nézünk, láthatjuk, hogy a befektetés megtérült."

A csapat jövőbeni célja Orosz szerint, hogy

rendszeres részvevője legyen az Európa Liga csoportkörének.

Ez azért is nehéz, mert a riválisok gazdasági helyzete sokkal jobb. "A belga Bruges költségvetése 54 millió euró, a Baselé 90, de még a Rapid Wiené is 23. Ahhoz, hogy ne csak az NB I-et vezessük 20 ponttal, hanem versenyben lehessünk például a Rapiddal is,

mondta a sportvezető. Hozzátette, a kupasikerekre azért is érdemes hajtani, mert egy BL-csoportkörbe kerülésért 12 millió euró bónusz jár, ami több mint az FTC éves költségvetése.

Egyre több a Fradi-szurkoló Forrás: MTI/Marjai János


Orosz Pál arról is beszélt, hogy szerinte a 60-as években miért léphetett el a magyar labdarúgástól a nemzetközi mezőny. "1965-ben édesapámék megnyerték a Fradival a VVK-t, úgy, hogy a Juventust győzték le Torinóban. A 60-as évek második felében, nyugaton már piacgazdaság volt, és

egyben. Ez ugyanis az egyetlen olyan program, amellyel kéthetente meg lehet tölteni egy több tízezres stadiont, a Wembleybe viszont hiába rendeztek volna kéthetente Elvis Presley-koncertet, három hónappal később már senki nem lett volna rá kíváncsi. Nálunk a labdarúgás megmaradt labdarúgásnak a 90-es évekig."